---------------------------------

.           Habakuk 2,4 - Ímé, felfuvalkodott, nem igaz ő benne az ő lelke; az igaz pedig az ő hite által él.   Az a hit, amely megerősítette Habakukot és minden szentet és igazat erősített a súlyos próbáknak napjaiban, ugyanaz a hit tartja fenn ma is Istennek népét. A legsötétebb órákban, a legkedvezőtlenebb körülmények között a keresztény hívő a minden világosság és erő Forrásához járulhat. Istenbe vetett hite által reménye és bátorsága napról – napra megújulhat. AZ igaz hite által él.  Isten szolgálatában senkinek sem kell kétségbe esnie, ingadoznia vagy félnie. Az Úr legmagasabb várakozásukat is gazdagon beteljesíti azoknak, akik bíznak Őbenne, és bölcsességet ad nekik változó szükségük szerint. E.G.W.

-----------------------------------------

II. Mózes 20:2-3- Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgálat házából. Ne legyenek néked idegen isteneid énelőttem.

„Könnyen megérted, hogy mit és mennyit követel ez a parancsolat: az ember egész szívét és azt, hogy egyedül Istenben bízzon, senki másban… Azért akar minket minden mástól eltéríteni és magához vonni, mert ő az egyetlen, örök jó.” (Luther Márton: Nagy Káté)

„Isten… mindennek a forrása és gondviselője. Ő jogosult egyedül a legnagyobb tiszteletre és imádatra. Ezért tilos az embernek érzelmeiben vagy szolgálatában az első helyet más személynek vagy tárgynak adnia. Mert mindaz, amihez jobban ragaszkodunk, ami csökkentheti Isten iránti szeretetünket és tiszteletüket, Isten helyét foglalja el szívünkben, s abból Istent alkotunk magunknak.”

-------------------------------

            I. János. 5:1,- Mindaz, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, az Istentől született, és mindaz, aki szereti a szülőt, azt is szereti, aki attól született.

„Az önigazultság nemcsak arra készteti az embert, hogy hamis színben tüntesse fel Istent, hanem arra is, hogy felebarátaival szemben szeretetlen és gáncsoskodó legyen. A tékozló fiú példázatában az önző, irigy idősebb fiú leste az alkalmat, hogy bírálja testvérét. Minden tévedését, hibás lépését eltúlozta. Így próbálta igazolni saját engesztelhetetlenségét. Ma sokan ugyanezt teszik. Amikor valaki először veszi fel a harcot a kísértések özöne ellen, ridegen becsmérlik. Isten gyermekeinek mondják magukat, de Sátán szellemében járnak el. Felebarátaikkal szembeni magatartásuk miatt nem sugározhat rájuk fény Istentől...

Ha felismered, hogy bűnös vagy, és tudod, hogy téged is csak mennyei Atyád szeretete mentett meg, akkor mélységesen szánod a bűnben szenvedőket. Ha az önzés jege leolvad szívedről, úgy fogsz érezni, mint Ő: osztozol az elveszettek megmentése felett érzett örömében. Ha Isten gyermeke vagy, így gondolkozol: a »te testvéred« az, aki »meghalt, és feltámadott, elveszett, és megtaláltatott...« Ha nem vállalsz közösséget vele, akkor csak béres vagy a háziak között, nem pedig gyermek Isten családjában. Az öröm akkor sem szűnik meg, ha te nem mész üdvözölni az elveszett testvéredet. A hazatérőnek meglesz a helye az Atya mellett az ő szolgálatában. Akinek sok bűnét bocsátotta meg Isten, az nagyon szeret. Te pedig kint maradsz a sötétben. Mert »aki nem szeret, nem ismerte meg az Istent, mert az Isten szeretet« (I.Jn. 4:8).” (Krisztus példázatai, A tékozló hazatalált c. fejezetből)