Túrmezei Erzsébet: A fületlen bögre

Ma este elmosogattam éppen nyolcra,
rakosgattam fel a bögréket a polcra.
Kettő van fületlen, de elölről szépek,
egészen olyanok, mint a többi épek.
Csak a fületlen részt hátulra kell tenni,
nem kell azt a hibát úgy szemügyre venni.

Most jut az eszembe sok felebarátom…
Ha képletesen fületlennek látom,
úgy teszem-e őket életem polcára,
hogy ne lássak mindig arra a hibára?
Mert, csak ha így térek egykor nyugovóra,
akkor tesz el engem az igazságos Isten,
ahogy a bögréket rakosgatom itt lenn,
a mennyei polcra nagy-irgalmú szemmel,
hátrafelé az én letörött fülemmel.

------------------------------------------------
URAM, CSAK EGY VAGYOK…

(Haraszti Sándor)

Uram, csak egy vagyok a sok között,
Ki bár rongyos ruhába öltözött,
Vendégeid sorába híva lenni,
Királyi nagy menyegződre menni,
Szegényen bár, de úgy szeretne!
Mégis talán, ha meglehetne...

Rongyos ruhámra félve, hogyha még
Tekinteni olykor elfelejtenék,
Azért előttem mégis ott lebeg
Aranytermed, s a szívem úgy remeg!
Aranytermed, s az én ruhám, és
Ajkamra félve jön könyörgés:

Nem az első helyre ülnék, Uram.
A meghívottak mellett boldogan
Húzódnék félre, félre, messzire:
A díszes asztalnak legvégire;
Szívem mélyén azért repesve!
Uram, talán ha meglehetne...

Uram, nem kellenének drága ételek:
Nem tennék úgy én, mint az emberek,
Akik jólétre jutnak: erre már
Kívánságuk felhőkben egyre jár.
Ily ember morzsát is ehetne!
Uram, talán így meglehetne...

Uram, tudom, sok minden útban áll;
Azért szívem mégis remélve vár...
Kegyelmednek sugárra végre tán
Dicsőn csillogva irányulna rám.
Boldoggá engem ez tehetne.
Uram, óh, bárcsak így lehetne...