ÉVEK, CSEREPEK
Elhullnak az évek, lábunk alatt
már nincs is más, csak reccsenő cserép,
roncsok között keresgél megmaradt
kis jót lelkünk: kopott, koldus veréb.
Amint törött agyagtáblák felett
görnyedező, fáradt régész kutat
megfejthető, irányadó jelet,
múltakba visszavezető utat,
úgy turkálunk a málló cserepekbe
mohó kézzel, reménykedőn, remegve,
egy megmentő, értelmes, ronthatatlan
jelet keresve a silány salakban,
mely, arcunk bár fakó, megrogy a térdünk,
megvigasztal, hogy nem hiába éltünk.

Paulo Coelho: Dolgok, amiket megtanultam az élettől


Hogy nem számít, mennyire jó valaki, mindenképpen fájdalmat okoz neked olykor. És ezért meg kell bocsátanod neki.
Hogy évek kellenek a bizalom kiépítéséhez, de elég néhány másodperc a lerombolásához.
Hogy nem kell megváltoztatnunk barátainkat, ha megértjük, hogy a barátok változnak.
Hogy a körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek.
Hogy vagy Te tartod ellenőrzés alatt a tetteidet, vagy azok fognak Téged.
Megtanultam, hogy a hősök olyan emberek, akik azt tették, ami szükséges volt, szembenézve a következményekkel.
Hogy a türelem rengeteg gyakorlást igényel.
Hogy vannak emberek, akik szeretnek bennünket, de egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák ki.
Hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak neked felállni.
Hogy csak azért mert valaki nem úgy szeret téged, ahogyan te szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret téged teljes szívével.
Hogy sosem szabad azt mondani egy kisgyermeknek, hogy az álmok balgaságok: tragédia lenne, ha ezt elhinné.
Hogy nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki. Az esetek többségében te vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak.

----------------------------------------

                            

Rudyard Kipling – Ha.-
Ha meg tudod tartani a nyugalmadat, amikor körülötted
Mindenki elveszíti a fejét és ezért téged okol;

Ha nem veszíted el önbizalmadat, amikor mindenki kétkedik
Benned és még engedményt teszel kétkedésükért,

Ha úgy tudsz várni, hogy nem fáradsz bele s ha hazudoznak
Rólad, nem folytatod a hazugságot,

Vagy ha gyűlölnek, nem engedsz a gyűlölködésnek s mégsem kelted
Azt a látszatot, hogy jó vagy, sem nem beszélsz túl bölcsen,

Ha tudsz álmodni, de nem hagyod álmaidat úrrá lenni,
Ha tudsz elmélkedni, de nem teszed gondolataidat céloddá,

Ha egyformán tudsz bánni a két csalóval: diadallal és
Szerencsétlenséggel, amikor szembe találod magad velük,

Ha el tudod viselni, hogy a gonoszok kicsavarják az igazat
Amit beszélsz, hogy vele csapdát állítsanak a butáknak,

Vagy ha nézned kell, miként törik össze mindazt amiért életedet adtad
S lehajolva újra felépíted kopott szerszámaiddal,

Ha minden nyereséged egy halomba tudod rakni
És az egészet kockáztatod egy kártyára

És veszítesz és újra kezded el a kezdetnél
És soha egy szóval nem említed a veszteségedet,

Ha kényszerítheted a szívedet, idegeidet és izmaidat
Hogy kitartsanak, amikor már csak az akarat él benned,

Amely inti őket a kitartásra,

Ha tömegek közt járva meg tudod tartani az erényességet,
Vagy királyok oldalán sem adod fel a közvetlen hangot,

Ha sem ellenség, sem jó barát nem sebezhet meg,
ha mindenki számíthat rád, de senki sem túlságosan,

Ha a múló pillanatot meg tudod tölteni
hatvan percnyi értékkel,

Tiéd a föld s minden, mi benne foglaltatik
és ami több… férfi leszel fiam!