Azon a napon megtudjátok, hogy én az én Atyámban vagyok, és ti énbennem, és én tibennetek.(János evangéliuma 14:21)

Az engedelmességet megelőzi a szeretet. Nem azzal bizonyíjuk Isten iránti szeretetünket, hogy megtartjuk parancsolatait, hanem azért tartjuk meg a parancsolatokat, mert előzőleg már megszerettük Jézust, s a szívünkben iránta munkálkodó szeretet tesz bennünket képessé arra, hogy eleget tegyünk a parancsolatok követelésének. A parancsolatokat nem elég ismerni, hanem azoknak meg kell elevenedniük tetteinken keresztül. Az igaz hit ugyanis nyugtalan természetű. Addig nem nyugszik, amíg nem hozza összhangba a szívünket Isten akaratával. Ahogyan szeretni sem elegendő csupán szavakkal, ugyanígy a hit sem elegendő, ha a tettekben nem nyilvánul meg. „Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valósággal” (1János 3:18), „Ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában” (Jakab 2:17).

Minden esetben az ember Isten iránti szeretete csupán válaszreakció az Úr irántunk tanúsított szeretetére. Ő a kezdeményező, Ő az, aki előbb szeretett bennünket, s mi csupán erre a végtelen, mindent feláldozni tudó szeretetre válaszolhatunk. Ez a válasz pedig a parancsolatok megtartásában megmutatkozó engedelmesség.

Az engedelmesség nem a magunk erőlködésének az eredménye, hanem a Szentlélek munkájának gyümölcse bennünk (lásd: Galata 5:22). Az Istenhez fűződő igaz hit és szeretet azt eredményezi, hogy a keresztény ember élete összhangba kerül Istennek a Bibliában kinyilatkoztatott akaratával. Ha a hitünk nem ebbe az irányba visz bennünket, akkor hamis hittel rendelkezünk. Az igazi hit nyugtalan, munkálkodni akaró, Isten parancsolatait akarja véghezvinni, nem azért, hogy érdemeket szerezzen ezzel magának, hanem azért, mert egyszerűen ilyen a természete. Ne nyugodjunk addig, amíg ez az engedelmeskedni akaró, nyugtalan hit nem jelenik meg a szívünkben. Ápoljuk a kapcsolatot az Úr Jézussal naponta és kérjük tőle ezt a hitet. Ha őszintén kérjük, kétséget kizáróan meg is adja majd. „Kerestek majd engem és megtaláltok, mert teljes szívetekből kerestek engem. Megtaláltok engem – ezt mondja az Úr…” (Jeremiás 29:13-14).

(Reggeli dicséret)

Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és követnek engem: És én örök életet adok nekik... János 10:27-28

Olyan világban élünk, ahol nap mint nap veszély leselkedik ránk. Mégis van egy hely, ahol nyugalmat, békét lel szívünk. Jézus hív mindannyiunkat, akik megfáradtunk, hogy nála nyugalmat találjunk. Jézus azt mondja magáról, hogy ő a jó Pásztor, aki életét adja a juhokért. A pásztor ismer minden egyes juhot a nyájából, Jézus is ismeri az övéit, nevünkön szólít bennünket. A pásztor és a juh között szoros kapcsolat van, ismerik egymást, ismerik egymás hangját. Senki sem ragadhatja el, mert  a pásztor gondot visel róluk, mindennap találkoznak. Mivel a juhok ismerik pásztorukat, ezért követik Őt mindenhova.
Nem tévedhetünk el a világ útvesztőiben, mert  a Mester hangját halljuk: "ez az út, ezen járjatok". Szentlelke által vezet minket az örök életre. Nála biztonságban lehetünk, mert senki ki nem ragadhat az ő kezéből. Ha közelében maradunk, hallótávolságban, akkor nem fenyeget az a veszély, hogy elveszünk. A Golgotán értünk halt meg és támadt fel, hogy akik hisznek őbenne, örök életük legyen. Ő vigyáz ránk mindennap, nem akarja, hogy elvesszünk. Kövessük Pásztorunkat, akkor nem tévedünk el, ha jól ismerjük hangját, elfordulunk az idegen hang hallatán, Sátán nem tud megtéveszteni. Ha Jézus a mi pásztorunk, akkor semmiben nem szűkölködünk, hiszen azért jött, hogy életünk legyen és bőségesen részesüljünk áldásaiban, kegyelmében.

-------------------------------------------------------------------------------

Mert Isten, aki azt mondta, hogy a sötétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a szívünkben, hogy felragyogjon Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán." (Új Károly)

"Isten egyszer régen azt mondta: „Ragyogjon fel a fény a sötétségből!” Ő gyújtott világosságot a mi szívünkben is. Emiatt tudtuk felismerni és megismerni az Isten dicsőségét Jézus Krisztusban, az ő személyében és jellemében." (Egyszerű fordítás) Kor- 2. levél 4:6

Felismerni, megismerni Jézust… nem könnyű! Vagy mégis? Egy évvel ezelőtt, mikor a Jézus életéhez kapcsolódó helyszíneken jártam, próbáltam elképzelni, hogy milyen lehetett Jézust látni az akkori embereknek. A régi városok, falvak utcáin sétálva könnyebben képzeltem el a jól ismert bibliai történeteket, ugyanakkor ott volt bennem az érzés: mindez nem díszlet, ez valós emberek, valós életének helyszíne (akkor is és most is).

Az akkor élő emberek számára Jézus éppolyan rongyos vándortanítónak tűnhetett, mint bármelyik a sok körül, akiket akkoriban láthattak. Ugyanolyan hús-vér ember volt, mint ők. Látszott rajta zsidó származása, kezein ott volt a kétkezi munkának a nyoma. Nem volt rajta semmi kirívó dolog. Egyszerű embernek tűnt.

Mégis, akkor mit láttak benne már csecsemőként a betlehemi pásztorok? Miért dicsőítette Istent Anna és Simeon? Vagy később, miért hagytak hátra mindent különböző emberek, hogy kövessenek egy idegent? Vagy miért volt békesség Istvánnak, az első keresztény vértanúnak az arcán miközben kövek repültek felé?

És ma, most miért épp ezt az oldalt olvasod? Mit akarsz itt? Miért nem a pletykalapokat olvasod? Valamit megláttatod veled az Isten? Valami vágyakozást érzel arra, hogy időt tölts Istennel és magadba szállj?

Ez nem a véletlen műve. Isten elkezdett benned valamit. Előbb talán csak egy szempillantás volt, aztán tovább időztél, most pedig a legtermészetesebb dolog számodra Jézus szemlélése. Igen, ott, rajta, benne ragyog legtisztábban, legfényesebben Isten dicsősége. A személyében és jellemében maga Isten látható teljes szeretetében.

---------------------------------------------------