Sík Sándor: Ments meg Uram!

A virágtalan, gyümölcstelen ágtól,

A meddőségtől, lanyhaságtól,

A naptalan és esőtelen égtől:

Ments meg Uram a szürkeségtől!

Édes az ifjak méntás koszorúja,

Fehér öregek aranyos borúja,

Virága van tavasznak, télnek:

Ne engedj Uram koravénnek!

Csak attól ments meg, keresők Barátja,

Hogy ne nézzek se előre, se hátra.

Tartsd rajtam szent, nyugtalan ujjad,

Ne tűrd, Uram, hogy bezáruljak!

Ne hagyj Uram megülepednem,

Se eszmében, se kényelemben.

Ne tűrj megállni az ostoba  v a n -nál,

S nem vágyni többre kis mái magamnál.

Ha jönni talál olyan óra,

hogy kizökkenne vágyam mutatója,

Kezem kezedben ha kezdene hűlni,

Más örömén ha nem tudnék örülni,

Ha elapadna könnyem a más bűnén,

A minden mozgást érezni ha szűnném,

Az a nap Uram hadd legyen a végső:

Szabadíts meg a szürkeségtől!

 

Ne félj! 

Ember, ne félj a rossztól!

Arkangyal áll a poszton,

Van aki hallja hangod:

Szabadíts meg a gonosztól. 

Ne félj a fájdalomtól:

Nem kontár kése koncol,

Próbált sebész az Isten;

Megifjadol, ha boncol. 

A bűnt se féld: a pázsit

Gyomot is hajt, ha ázik.

Ravasz művész az Isten:

A rossz is jót csírázik. 

Még magadat se féljed:

Isten kezén a mérleg.

Ha még oly semmi volnál:

Majd megnagyít a Lélek. 

Ha napba, holdba lőnek,

Örülj a szép erőnek:

Minden javára munkál

Az Istent szeretőnek. 

A kék magasba nézz föl,

Ne kérdd, hogy meddig érsz föl.

Egyet pillant az Isten,

És egész lesz a részből.

A halál is csak ennyi:

- Ne félj elébe menni -

Édesapád az Isten,

                                                            Röpül eléd, ölelni