A KISFIÚNK A BIBLIÁVAL

A kisfiúnk kocog a Bibliával,
csendes helyet keress tűnődve – rávall –,
mint a nagyok, „olvashat” örömére!
Hiszi, viszi, olyan komoly a képe!
Kinyitja, és botorkál szeme rajta…
Nem tudja még, hogy megfordítva tartja.
Füle Lajos

--------------------------------------------

ÁG ÉS GYÖKÉR

Szép az álom, fényes az elmélet,
de sok álmot megcsúfol az élet.
Mondjuk, mikor érkezik a gyermek:
szent a gyökér, az ágak is szentek,
s elámulunk, mikor le-leválnak
áldott törzsről szentségtelen ágak.
Találgatjuk évtizedek óta:
hogy teremhet rossz gyümölcsöt jó fa?
S nincs felelet, csak szomorú tények,
fiainkban kihúnynak a fények.
Nem örökre tán, csak kis időre.
Talán előbb térünk pihenőre,
s mire ők is a küszöbhöz érnek,
szívükben is megszólal a LÉLEK.
Így is lehet, így is van ez néha,
másra is van ellenkező példa.
Állunk fiúnk bölcső-ágya mellett,
örülünk, hogy ékes ez a gyermek,
de szívünkön átsuhan a kétség:
kell-e neki majd az a reménység…?
Talál-e, ha kergeti az élet,
Kegyelemben ő is menedéket?
Kicsi fiúnk álmos szeme rebben,
harangoznak kinn a kerületben.
Dajkálgatunk magunkban egy óhajt:
Ugye, URUNK, egyszer neki szól majd?
S titok-Ige fészkel a szívünkben:
„Könyörülök, akin könyörültem”.

Füle Lajos

 

TÉL

Fáznak már az erdők.
Üde lombruhájuk
sárgán földre pergett.
Hallottam, az águk
éjjel hogy’ didergett.
Fáznak már az erdők.
Milyen jó az Isten!
Szánva tekint rájuk.
S fehér takaróval:
betakarja őket
lágyan hulló hóval.
Milyen jó az Isten!
Fáznak már az árvák,
szegény elhagyottak.
Ki rak tüzet nekik?
Sivatag utcákon
fagyos szél fúj végig.
Fáznak már az árvák.
Milyen jó az Isten!
Emberszívekben gyújt
meleg tüzet, lángot:
védő szeretetet,
megsegítve szánót!
Milyen jó az Isten. Túrmezei Erzsébet