2014. december 31., szerda



Újév napja az Egyesült Államokban.
 
Az újév első napjának kezdetét éjfélkor harangozzák be tűzijátékokkal, bulikkal és egyéb különleges eseményekkel, melyeket gyakran közvetít a tévé is. Néhány városban parádékat rendeznek és különleges amerikai football meccseket, tartanak. Szerencsés az a baba, aki újév első szülöttjeként jön világra, mert szüleiket gyakran halmozzák el ajándékokkal, sőt még a helyi újságban vagy hírműsorban is megjelenhetnek.                                   Ebben az országban is szokás újévi fogadalmat tenni, amit egyeseknek sikerül betartani, másoknak kevésbé. Az újév babája igen elterjedt jelképe az országnak. Ő általában egy fehér kisfiú pelenkában,  sapkában egy vállszalaggal. A szalagjára nyomtatva az az év van, amelyiket jelképezi.   A legenda úgy tartja, az újévi baba egy év alatt nő fel és öregszik meg. Az év végén öregemberként adja át a szerepét a következő babának. Az újév egyéb jelképei közé tartoznak a tűzijátékok és az órák éjféli hangjelzései, amivel az újév kezdetét jelzik.
 

ELSŐ ÉS UTOLSÓ

Mintha minden napom a legelső volna,
új feladatokba vezetne, sodorna;
hisz a tegnap útja már mögöttem maradt,
vétke, mulasztása Jézus vére alatt.
Előre siettet mindig új kegyelme,
mintha minden napom a legelső lenne!
És mintha utolsó lenne minden napom,
végső lehetőség, utolsó alkalom…
Úgy váljék valóra, legyen terve tetté,
mintha soha többé holnap nem követné.
Hadd nézzek Istenem, minden új napomra:
mintha első lenne és utolsó volna. Túrmezei Erzsébet
-------------------------------------------
Hollandiai buli.
A Királynő napja mellett a Szilveszter a legnagyobb buli Amszterdamban. A holland családok többsége éjfélig otthon marad családi vagy baráti körben, és csak ez után vágnak neki az éjszakának. Az utcai szórakozáshoz Leidseplein, Rembrandtsplein és Nieuwmarkt környéke a legjobb, ahol a jókedv szinte garantált.
Hollandiában úgy tartják, a fánk áldást hoz a házra, mivel a gyűrű alakú sütemény biztosítja, hogy végtelen legyen a szerencse, mint a kör.

Hollandia: Falatozzon fánkot!


Hollandiában a hagyomány szerint szilveszterkor amerikai fánkot kell enni, mert ez áldást hoz a házra. Szerintük ugyanis a gyűrű alakú sütemény biztosítja, hogy a szerencse is, akárcsak a kör, végtelen legyen

MAJD

Tudom, számot is kell majd adnom,
Minden megírt, nem írt sorért,
Tudott, nem tudott sok-sok bűnért,
Ismert, nem ismert sorsokért.
Magamért is, és akik lettek,
Sorsomhoz kötött lelkekért,
Minden sóhajért, ami elszállt,
S minden el nem szállt sóhajért.
Számot kell adnom minden percért,
És azért is, hogy azt hiszem,
Hogy csak „majd” kell, hogy számot adjak,
Nem most, azonnal, íziben.
Igen. Az órák követelnek,
Sürgetnek, éljek, igazán,
Mert a „majd” most van, és az óra
Meg is állhat szobám falán.
Megállhat minden észrevétlen.
Az őszi alkony oly hideg.
Legyen hát lelkem mindig készen,
Mint aki tudja, mért siet.  Kárász Izabella

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése