Pilinszky János:
A várakozás szentsége
(részlet)
"Az ádventi várakozás lényege szerint: várakozás arra, Aki van; ahogy a szeretet misztériuma sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk. Persze, erről a várakozásról és erről a vágyódásról csak dadogva tudunk beszélni. Annál is inkább, mivel Isten valóban megtestesült közöttünk, vállalva a lét minden egyéb súlyát és megosztottságát. És mégis, túl idő és tér vastörvényén, melynek – megszületvén Betlehemben – maga a teremtő Isten is készséggel és véghetetlen önátadással vetette alá magát. Ádvent idején mi arra várakozunk és az után vágyhatunk: ami megtörtént, és akit kétezer esztendeje jól-rosszul a kezünk között tartunk. Vágyódunk utána és várakozunk rá, azzal, hogy Isten beleszületett az időbe, módunkban áll kiemelkedni az időből.
Az ádventi várakozás hasonlít a megemlékezéshez, de valójában mindennél távolabb áll tőle. Valódi várakozás. Pontosabban úgy, ahogy a szeretet mindennél valóságosabban vágyakozik az után, akit magához ölel és örök újszülöttként a karjai között tart."
Az advent szó jelentése eljövetel (a latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: „Úr eljövetele”).
A karácsonyt megelőző várakozás az eljövetelben éri el jutalmát.
Az advent 4 hétig tart, a december 25-e előtti negyedik vasárnappal kezdődik. Eredetileg 40 napig tartott (Jézus negyven napig böjtölt a pusztában), ám a Gergely pápa-féle naptárreform 4 hétre rövidítette. A keleti keresztények ma is január 6-án ünneplik karácsonyt.
Régen a keresztények advent idején szigorú böjtöt tartottak, hajnalonként pedig szent misére jártak. Ezeket a hagyományosan napfelkelte előtt tartott miséket angyali misének, aranymisének nevezték. A hívek a hajnali sötétben várják a napfényt, a Messiást, mint hajdan a próféták. Az advent első napjától vízkeresztig terjedő időszakban tiltották a zajos népünnepélyeket, lakodalmakat. Az asszonyok és a lányok fekete ruhában siettek a hajnali misére, a roratéra.
Advent első nyomait a néprajzkutatók északon, a Keleti-tenger partvidékén és szigetvilágában találták meg. Fűzfavesszőből koszorút fontak és örökzöldet csavartak köré. Ez a szokás később Európa más vidékein is meghonosodott. A valódi adventi koszorú készítése a 19. században jött divatba. Egy hamburgi lelkész otthonába hatalmas fenyőkoszorút erősített a mennyezetre, melyen 24 gyertya volt, minden adventi napra egy-egy. Később az egyszerűség kedvéért csak négy gyertyát helyeztek el a koszorún. Minden adventi vasárnapon eggyel több gyertyát gyújtottak meg. A gyertyákat vörös és aranyszalagokkal, az élet és fény jelképével díszítették.
Az adventi koszorú általában fenyőágból készített kör alakú koszorú, melyet négy gyertyával díszítenek. A gyertyák színe katolikus körökben egy rózsaszín kivételével lila. Az első koszorúban 19+4 gyertya volt, jelképezve a hétköznapokat is. A világ kerekét és a fényt jelképezik. A vallás szerint pedig szabadulást a bezárt körből a szeretet erejével.

A gyertyákat vasárnaponként gyújtják meg, minden alkalommal eggyel többet. A világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, amelyet Isten Jézusban a várakozónak ad karácsonykor.

Minden gyertya szimbolizál egy fogalmat: hit, remény, szeretet, öröm. Egyben a katolikus szimbolika szerint egy-egy személyre (vagy közösségre) is utalnak:

• Ádám és Éva – mint akiknek elsőként ígérte meg Isten a megváltást (hit);
• zsidó nép – akinek megígérte, hogy közülük származik a Messiás (remény);
• Keresztelő Szent János – aki hirdette Jézus eljövetelét, és készítette az utat az emberek szívéhez (szeretet);

A karácsonyt közvetlenül megelőző advent (adventus Domini = az Úr eljövetele) a várakozás, a reménykedés ideje, a karácsonyra való előkészület időszaka. A karácsony előtti 4. vasárnapon kezdődik, és december 24-ig tart.