Mikor jössz?

Tudjuk, hogy visszajössz,

de azt nem, hogy mikor,

pedig már van kvarcóránk,

s uránóránk is, amely ezer év alatt

egytized másodpercet sem késhet...

- de ezek nem jelzik, mikor jössz!

Kozmikus távcsöveink lencséje

nem foghat el,

radarhullámaink nem ütköznek

Beléd...

Tudjuk Földünk korát,

sejtjük útját jövőnknek

s ha földi életed harminchárom évét

beprogramoznánk életünkbe hittel,

nem azt számítgatnánk, mikor jössz,

hanem azt, hogy szerintünk bár

ezerévet késhetsz,

de eljössz!

Idejében.

Szlovák Tibor (Hozsannázó napok, III.397)

--------------------------------------------------------

Füle Lajos Ha csendben lennél

Füle Lajos
Ha csendben lennél

Ha csendben lennél... Lenne rá okod,
tán felfigyelnél, mint a pásztorok.
Ők hallottak és láttak, mert lehet
az éjszakában angyaléneket
hallani, csak a lélek csendje kell
hozzá, mikor felülről jön az üzenet,
mikor VALAKI nyitja füledet,
s az Ég, a Föld, a LÉLEK, az anyag
beszélni kezd mind, vagy tiszta hangot ad.
Ha csendben lennél, szinte hallanád
a molekulák termikus zaját,
sőt hallanál - a földi zaj helyett -
égi igét és angyaléneket,
szívig érőt és csodálatost,
s véget nem érő ünnep jönne most!

------------------------------------------------

1883,-

 Jászolban a szalmán sehol sincsen ágy,
Itt fekszik kis Jézus, lássa a világ!
Boldogan figyelnek égi fényjelek,
Széna-szalma ágyat, alvó kisdedet.
Jászolban a szalmán sehol sincsen ágy,
Itt fekszik kis Jézus, lássa a világ!

Rongyos istállóban pislákol a mécs,
A gyermek fölébred, nem sír, egyre néz.
Tekints le az égből, mert szeretlek én,
Tartsd fölém kezecskéd, védőn, könnyedén.
Rongyos istállóban pislákol a mécs,
A gyermek fölébred, nem sír, egyre néz.

Légy közelebb hozzám, ahogy csak lehetsz,
Most és mindörökké, imádságom ez.
Az aprókat áldd meg itt és mindenütt,
Élhessenek égben teveled együtt!
Légy közelebb hozzám, ahogy csak lehetsz,
Most és mindörökké, imádságom ez.

AKI LEERESZKEDETT HOZZÁM

Nem elmúló dolgokon szomorkodni,
inkább megifjodni szeretnék általad, hogy
letérdelek most eléd te kedves gyermeke
az ifjonti kornap kiből a derű aranya
úgy ömlik reám most nehéz sugaraival
mint hajnali rétre a nap.

Itt vagy, ím, színről színre látlak s remegve
érzem, mekkorát csattan tenyerembe gyermeki
kezed, melyből a szeretet tűzcsóvája áradoz felém,
s egy szempillanat alatt máris fölibém nősz,
mint egy nagykorú felnőtt, hogy mosolyogni tudj;
milyen kitüntetésnek vélem, hogy ennyire méltónak tartasz te,
s erre kezet adsz nékem, aki meghatódottságában, lásd,
nem tudja hogyan, elég alázattal megköszönni
hozzámvaló angyali leereszkedésedet.
-------------------------------------------------

BETLEHEM 2

Minden megíratott.
A próféták megmondtak mindent jó előre.
De a te anyai szíved még mindig nem hagyott föl a reménnyel

A te szíved még mindig várt valamit.
Egy rést az örök Rendelésen,
amelyen a szeretet kiosonhat.

József már fáradt volt, ledőlt egy kapuboltba,
de te csak mentél házról házra, kapuról kapura,
és zörgettél és könyörögtél
Nem magadért, hanem a Gyermekért,
hogy ne fázzék, ne szúrja szalma gyönge testét,
ahogy a próféták megírták
Mert a te anyai szíved még mindig nem hagyott föl a reménnyel

Hisz van-e telt pohár, melynek színén egy szirom el ne férne még?
Ház, hol egy terhes asszonynak ne jutna még hely?
Lobbant a lámpaláng, amint az érdes kéz kutatva fölemelte:
„Hé, ki dörömböl itt! Takarodjatok koldusok! Nem csárda ez!”
A tárt kapun kidőlt a jó meleg s a zsíros sültek jó szaga.
S egy kard villant: sokféle martalóc bitangol szerteszét ilyenkor,
s a bölcs polgár vigyáz a házra.

Betlehem bezárkózott, szíve kővé keményedett a félelemtől
Mert azokban a napokban összeíratta a népét a Császár.
Elengedték a láncról a kutyákat, nagy szelindekek futkostak a hóban,
dühösen szimatoltak szűköltek mint a lelkiismeret.
Józsefnek fájt a lába, botjára támaszkodva baktatott
az érthetetlen éjszakában.

Az istálló felé, amely fölött már ott égett a Csillag.
A küszödön megállt, hátrahőkölt a vastag trágya-bűztől,
s tanácstalanul visszanézett.

Te már tudtad, hogy nincs segítség. Az emberek bezárták szívüket,
a Szeretet hiába könyörög, nem talál rajta rést.
Fájdalmak Emberét hozod világra nyomban, fájdalmak anyja vagy,

fájás nélkül szülő; amint a nyirkos szalmára lerogytál
s öled végtelen távolából meghallottad a koldus Újszülött
didergő zokogását.