Túrmezei Erzsébet: HALÁSZOK TENGERÉN.

Este volt. A habok zúgtak.

S kivetettem én a hálót

künn az élet tengerén.

Kivetettem és bevontam,

kincsre mégse leltem én.

Kivetettem újra, újra.

Vágytól zengett a szívem,

vágyból volt a hálóm szőve,

s nem maradt benn semmi sem.

Mindörökre üresen

kivetettem és bevontam.

Szelíden és szeretettel

Járt a parton Valaki.

Valaki hatalmas hálót

vetett a tengerre ki.

De Ő lelkeket halászott

S értük drága árt adott.

Piros vérén vette őket

s járt utánuk nem törődve

fáradtsággal, szenvedéssel,

mígnem egyre rátalált.

Az életnek tengerére

kivetette hálóját

Jézus, a lelkek halásza.

Búsan ültem ott a parton,

mikor éppen arra járt.

Üres, fáradt volt a lelkem,

Mert soha semmit se leltem,

Hálóm semmit se hozott.

Rámtekintett, rámtalált.

Szeretete hálóját

rámfonta szelíd kezekkel,

s mikor immár rabja lettem,

így parancsolt csendesen:

„Vedd a hálód gyermekem

és siess, evezz a mélyre.”

Felsírt bennem a panasz:

„Uram, annyit fáradoztam

s mindörökre hasztalan.

Kivetettem és bevontam

hálómat a tengeren.

Sötéten, vigasztalan

kellett látnom üres voltát.

A békesség, a boldogság,

hálómat mind elkerülték.

Nagy, hiú próbálkozások

hitemet is elrabolták…

De… kivetem mégis mostan

parancsodra, Mester.”

Kieveztem a tengerre.

Jézus mondta. Kieveztem.

Fénylő tükrű, mély vizekre

üres hálóm kivetettem.

Jézus küldött mély vizekre

Kivetettem, – vontam, vontam,

mindhiába! Kiemelni

nem bírta már két kezem.

Kinccsel lett tele a hálóm!

Kegyelemmel lett tele!

Öröm drágagyöngyös terhe

húzta le a mély fele.

Hahó, kik ott fáradoztok

künn a parton hasztalan,

sötéten, vigasztalan

üres hálókat emeltek:

ide, ide, ide jertek!

Segítsetek kiemelni

teli hálóm kincseit!

Hahó! Jöjjetek a mélyre!

Hisz az élet tengere

kincsben kiapadhatatlan.

S hol a mélye, hol a kincse,

Jézus tudja egyedül.

Jézushoz jöjj és halássz!

Ki ott fáradsz szakadatlan

s kincseket sosem találsz,

ki ott könnyesen, kietlen,

néma partokon bolyongsz:

jöjj a Jézus közelébe,

jöjj sietve és ne késs.

Jöjj és tele lesz a hálód,

szakadásig tele lesz.

Roskadozva emeled.

Boldogságod megtalálod.

Békességed megleled.

Este, újra esete lett.

Habok zúgnak, szél mesél.

Halkan, némán hulla könny

nyűtt, üres hálók felett.

Csak a Jézus daloskedvű

halászai ajkán

zeng a diadalmas ének:

„Telt hálókat emelünk.

Győztesen zeng a dalunk.

Ó, evezzetek a mélyre,

s énekeljetek velünk!”

Túrmezei Erzsébet

---------------------------------------------

Kutas Kálmán: Gyöngyszem.

Éveken át nagy óceáni mélyben
alá- alámerülve kutatott,
s ha felbukkant, panaszolta: Nem értem:
kerestem s nincs a gyöngy! — s jajt hallatott.

Lemondóan lehelte: Nem találtam! —
s a mély vizekben újra elmerült,..
S egy hajnalon, tajtékverő dagályban,
kivetve partra holtan elterült.

Napfényszemű gyöngy hullt ki a kezéből...
Rohant a szél, sodort rá úti port —
Ki arra ment, nem kapott jelt az égből
s a csillogó gyöngyszemre rátiport.

Kutas Kálmán

                                                                              

Molnár Károly: Emlékül, Péld 22,18-20

Az élet útján oly sok a göröngy,
Annál kevesebb a szép drágagyöngy.
Nem gyémánt, zafír, briliáns — kevés,
Hanem szeretet, jóság és hivés.

Ilyet gyűjts, leány! Gazdag léssz velük,
Boldoggá tesznek, gazdagítnak ők.
Szeresd a Megváltót, legyél jó gyermek
S higgyél, a hivők kegyelmet nyernek.

Ékességeid ezek legyenek,
Szép leánnyá ezek tegyenek.
S ha úgy ráérsz, csendes magányban:
Vizsgálgasd, hogy melyikből mennyi van?

Molnár Károly, Effata

------------------------------------------

Igazgyöngy.

Nagyértékű gyöngyre lel a kalmár.
Hogy megvegye: eladja mindenét.
Száz talmi lim-lom lépre ne csaljon,
mikor valódi kincs ragyog feléd!

Siklós József