MEGTARTÓNK​

Minden mozog, süllyed,
változik vadul;
verdeső szívünknek
biztos pont: az Úr.​

Sokan sokféleképp
emlegetik Őt;
trónja megáll mindég;
hullunk, esendők.​

Segítségért kiált
Hozzá valaki:
volt tékozló fiát
tartják karjai.​

--------------------------------

Köszönöm, Uram,
a végtelenbe nyíló hajnalokat,
melyek Hozzád és az emberekhez vezetnek.
Köszönöm a fényeket és a színeket,
mert általuk Rád ismerek a világban.
Köszönöm az ízeket és az illatokat,
a paprikás krumplit és a búzakenyeret.
Köszönöm, hogy nekünk ajándékoztad a földet,
a virágokat és az állatokat,
ők a természet mosolya és szüntelen figyelme,
elkísérnek magányos útjainkra.
Hála az emberekért,
a szomorú arcú testvérekért,
a jókedvűekért és azokért is,
kik nem is tudják, hogy őket is szeretem.
Hála mindenkiért!
Hála Fiadért, Elsőszülött Testvérünkért,
Jézus Krisztusért,
aki elhozta és szívünkbe írta az örömöt
és a boldog nyugtalanságot,
aki azt akarja, hogy megosszuk másokkal is
boldogságunkat
a szeretet közösségében!
Hála a hazáért,
hála az egyházért!
Köszönök, Istenem, mindent,
ami Tőled jön, mert ez a minden:
az irgalom, a szeretet és az élet.
Köszönöm a tengert, a levegőt, a sírást,
a gyötrődést, mely még jobban Hozzád kapcsol,
köszönöm a ritmust és a dallamot,
hogy táncolhatunk és énekelhetünk.
Hálát adok a jelekért és a hangokért,
melyek irányítják hétköznapjainkat,
és Hangodért,
hogy válaszolsz és megvigasztalsz,
hála munkámért és küldetésemért,
figyelmedért
és végtelen türelmedért,
hogy vársz reám és örökké szeretsz. Ámen

Lélekből .

„Ha valamit tesztek, lélekből cselekedjétek, mint az Úrnak és nem embereknek; Tudván, hogy ti az Úrtól veszitek az örökségnek jutalmát: mert az Úr Krisztusnak szolgáltok.” (Kol,- levél 3. fejezet, 23-24. vers)

Gyermekkoromban nagyon nem szerettem, mikor szüleim rám erőltettek dolgokat, ’most ide megyünk’, ’előbb ki kell takarítani’, stb.

Emlékszem kamaszként aztán hányszor mondogattam magamban, hogyha felnövök, csak azt fogom csinálni, amihez kedvem van…

És be kell vallanom a valóság; nem mindig tudok lelkesen felkelni az ágyból. Nem mindig lelkesít, hogy ezt vagy azt a problémás ügyet meg kell oldani. Nem mindig lelkesít a szolgálat, sőt van úgy, hogy megerőltető valami szépet és okosat írni ide a reggeli dicsérethez is…

Nem tölt el lelkesedéssel, hogy eszek vagy iszok valamit, nem lelkesít, hogy levegőt veszek, s bizony néha semmi kedvem elmenni, futni vagy kerékpározni. De, ha élni akarok, ha szeretnék egészséges és edzett lenni, akkor, muszáj.

De meddig kell tűrni, hogy valami nem esik jól? Lehet ezen változtatni? Vagy jól van így, ahogy van?

Kíváncsi voltam, hogy a Pallas Nagylexikon mit ír a lelkesedésről. Nagyon elgondolkodtató, amit találtam:

„A lelkesedésben az érzelem dominál; valamint nagyon szeretünk, annyira, hogy saját magunkról megfeledkezünk, saját magunkat a szeretett személy vagy ügy szolgálatába bocsátjuk; ez áll előtérbe, ennek rendeljük alá magunkat, ennek tulajdonítunk mindent meghaladó becset; s ha ez a szeretet, ez az intenzív érdeklődés egész valónkat megragadja, erősebb mozgásba hozza, tettekre bírja, akkor van meg a lelkesedés.

Amiben lélek van, az erős és erejét ki is mutatja. A görög megfelelő szó is hasonló eredetű: enthusiasmus, entheos-ból, aki istennel van teli, akibe isten lelke szállt és magánkívüli állapotba helyezte.

Amely lelkesedés csak múlékony, az nem az igazi, azt a magyar találóan a gyorsan fellobbanó, de csak pillanatra melegítő szalmatűzhöz hasonlítja. Az igazi lelkesedés alapja tehát állandó, erős szeretet az ügy iránt, melyért van. Továbbá józan ész, mely e szeretet érvényesülésének útját megszabja, és túlzásoktól visszatart, végre erős akarat, mely e két erő behatása alatt az ügyért cselekszik is.”

Ha az igazi lelkesedésre vágysz, kérdd az ismert énekkel:

Isten élő Lelke, jöjj, Áldva szállj le rám,

Égi lángod járja át szívem és a szám!

Oldj fel, küldj el, Tölts el tűzzel!

Isten élő Lelke, jöjj, áldva szállj le rám!

----------------------------------------------------------------------