János 6:44 -"Senki sem jöhet énhozzám, hanemha az Atya vonja őt, aki elküldött engem..." 

"Ugyanaz az isteni erő, amely a természetet uralja, hat az emberi szívre is, kimondhatatlan vágyat ébresztve benne valami után, ami itt nincs. E világ kincsei nem elégíthetik ki vágyait. Isten Lelke munkálkodik benne, hogy olyan javak után törekedjen, amelyek egyedül nyújthatnak a léleknek békét és nyugalmat. Ezek a javak: a Krisztussal való közösség, az életszentség öröme. Az Üdvözítő folytonosan munkálja az emberi lelket a maga látható és láthatatlan befolyásával, hogy a bűn ki nem elégítő örömeitől elvonja és a végtelen öröm forrásához vezesse, amelyet csak Őbenne nyerhetnek... Ti, akik teljes szívetekből valami annál jobb után vágyakoztok, mint amit e világ nyújthat, ismerjétek fel ebben a vágyban Isten hívó szavát!"  E.G.White: Jézushoz vezető út, Bűnbánat c. fejezetből.

----------------------------------------

 Együttérzés.
Az egyik író egy orosz előkelő hölgyről jegyezte föl, hogy a színházi páholyban ülve sírt a színpadi szereplők feltételezett nehézségei miatt. Azt kívánta, hogy bárcsak tudna segíteni azokon a nyomorúságokon, amiket látott, de ugyanakkor nem törődött a kocsisával, aki a színház előtt várakozva halálra fagyott a hintóban.
Damien belga misszionárius Honoluluba ment szolgálni. Ugyanis tudomást szerzett arról, hogy a Molokai szigeten 600 lelkigondozás nélküli leprás lakik, ezért engedélyt kért rá, hogy hadd mehessen közéjük, és hadd legyen lelki atyjuk. Végtelenül magányosnak érezte magát a szigeten. Egyedül ő volt egészséges a leprás szigetlakók között. Egy reggel azonban valami különös történt. Forró vizet töltött egy lábasba, amikor a víz kilöttyent meztelen lábára, és nem érzett semmi fájdalmat. Egy pillanatig meglepetéssel nézett a lábára. A forró víz nem okozott neki fájdalmat, mint régen. Ekkor jutott eszébe, hogy a helyi leprásság jeleinek egyike a fájdalommal szembeni érzéketlenség. Rájött, hogy ő maga is leprás lett. Különös öröm árasztotta el a szívét. Meghúzta a harangot, templomba hívta nyáját, föllépett a szószékre, és karját kitárva, ujjongva mondta: “Leprás Testvéreim! Sorstársak lettünk!”

----------------------------------------------

Együttműködés.
Egy napon, amikor Toscanini vezette az énekkart egy fővárosi operában, az egyik szoprán szólista, aki híres és temperamentumos volt, szembeszegült a karmester sok javaslatával és felkiáltott: “Én vagyok ez előadás sztárja.” Toscanini helyreigazította: “Asszonyom, ebben az előadásban nincsenek sztárok.”
Együttműködés.
Megkérdezzük a falevelet: “Teljes vagy-e önmagadban?” A falevél így válaszol: “Nem, az életem az ágakban rejlik.” Megkérdezzük az ágakat, és azok ezt válaszolják: “Nem, az életünk a gyökérzetben van.” Megkérdezzük a gyökereket, és ezt válaszolják: “Nem, az életünk a törzsben, az ágakban és a levelekben van. Szedjétek le az ágakról a leveleket és meghalunk.” Ugyanígy van az élet nagy fájával. Semmi sem teljes önmagában.