„Az odafenn-valókkal törődjetek, ne a földiekkel. Mert meghaltatok, és a ti életetek Krisztussal együtt el van rejtve Istenben. Amikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor majd vele együtt ti is megjelentek dicsőségben.”   Kol.3. rész 2-4 versei

Nemrég egy hivatalos ügyet intéztem. Az egyik ügyfél otthon felejtett valamit, Odafordult a férjéhez: - Drágám nem ugornál el azért a papírért? A férfi persze azonnal ugrott, mi pedig vártunk. Eltelt annyi idő, ami alatt illett volna megérkezni. Erre a feleség felhívta és táv irányítva rávezette, hogy hol az az okmány. Ezek a férfiak! – buggyant ki belőle. A jelenlevő hölgyek sorra mondták el, hogy mennyire csak egy dologra, vagy talán annyira sem képesek figyelni a férfiak.

Sok ember úgy gondolja, hogy képes több felé is figyelni. A hívők úgy gondolják, elég az Istennek, ha az egyéb tevékenységek mellett a mennyeiekkel is törődnek.

Egy lány azért szakított udvarlójával, mert míg telefonon beszéltek, érezte, hogy az nem figyel rá, hanem játszik a számítógépen. Figyeljük meg mit ír E.G White a tanitványságról!

"  A Szentlélek munkája csendes és észrevétlen, de eredményei mégis nyilvánvalóak.                      Ha szívünk Isten Lelke által megújult, életünk bizonyságot tesz erről a tényről. Bár önmagunk nem változtathatjuk meg szívünket, nem állíthatjuk vissza az Istennel való összhangot, s bár jó cselekedeteinkre nem építhetünk, és bennük nem bízhatunk, életünk mégis kinyilvánítja, hogy Isten kegyelme bennünk lakozik. Változás áll be életünkben és szokásainkban. Tisztán, határozottan látható a különbség a között, amik voltunk, és amik újjászületésünk óta vagyunk. A jellem nem az alkalomadtán való jó vagy rossz cselekedetekben nyilvánul meg, hanem a mindennapi megszokott szavakban és cselekedetekben.
  Igaz, hogy Krisztus újjáteremtő ereje nélkül is élhetünk külsőleg kifogástalan életet.                     A befolyásra, tekintélyre való törekvés, a vágy arra, hogy mások megbecsüljenek, arra bírhat bennünket, hogy kifogástalan életmódot folytassunk; önbecsülésünk is visszatarthat a bűn látszatától is. Az önző szív is cselekedhet jót. Miképpen állapítsuk meg tehát, hogy kinek az oldalán állunk?
  
  Kié a szívünk? Kivel foglalkoznak gondolataink? Kiről és miről beszélünk legszívesebben? Kié leghőbb érzelmünk és legjobb erőnk? Ha Krisztuséi vagyunk, gondolataink feléje irányulnak. Övé legédesebb érzelmünk. Akkor mindenünket - amik vagyunk, és amivel bírunk - neki szenteljük. Kívánunk hozzá hasonlítani, óhajtjuk Lelkének leheletét; vágyunk akaratát teljesíteni és neki tetsző életet élni. ” (Jézushoz vezető út, A tanítványság próbaköve