SZOROZD MEG! (ISKOLÁS VERSEK)

Megoldatlan feladatom felett
virrasztok. Hiányzik a felelet.
„Jöjj, Mesterem! Nézd, nem bírok vele.
Csak könnyeimmel öntözöm tele.
Ha éhezők könyörgő szája kér,
aszott kéz nyúl betevő falatér’,
s a lelkem olyan kifosztott, szegény:
magam is éhes, hogy’ segítsek én?
Elfogy a hit és elfogy az erő.
A kevesemmel hogy’ álljak elő?
A keveset ezeknek osztani,
hogy mindenkinek jusson valami,
jusson valami és jusson elég,
Mester , lehet?!” „Hát szorozd meg elébb!
A szorzó áldott két kezem legyen!
Emlékezzél csak! Azon a hegyen…
az ezrek… az öt árpakenyér…
s te búslakodnál a kevesedér’?
Szorozz! – Enyém az éhező sereg.
Szorozz! – Én mindig megsegítelek.
Szorozz! – Az én szolgám szegény legyen,
s ha adni kell, mindig tőlem vegyen!
Szorozz!”
Szorzok és hajnalfényben ég
a diadalmas eredmény: Elég.
Túrmezei Erzsébet

----------------------------------

Idegenben.  

Fúj a szél. Otthon is így fúj, csak a fák hajolnak másképp.
Jön egy ember. Otthon, amikor jön, integet.
 Kicsordul a könnyem. Otthon legalább a lelkem egészben marad…
 ---------------------------------------

 2001, Isaszeg.

Amikor Isten megtölti a szavakat.

Amikor Isten megtölti a szavakat: 

A betűk közé lélek szorul,

és titokban felkél a nap. 

Szakadék-mélyben, vasútszegélyen váratlan virág virít.
Koncentrációs szívből, rácsok mögül kiszabadul a Hit. 2002 dec.
 -------------------------------------
Magány.  .
Iszonyú és szép ez a csend.
Beleolvad a kályha melegébe és szikraként
valahova egészen mélyre hull… Fáj.
Kimondanám, ha megfordulnál, megmutatnám,
ha látnád, hogy „egymásba kapaszkodásuk” mögé
sínpár élet párhuzamos világa bújt.
Levetkőztem. Várok rád. Fázok.
Betakarnád lelkem paplanoddal?