Méry Katalin
Van Út…
Ledőlt a szeretet
hídja,
hiányzik hitünk
szárnya,
és úszni
reménytelen.
Keresés, vándorlás
után,
ábrándozó vágyunk
nyomán
hova jutunk? Csak
topogunk.
Hideg a sötét,
kietlen,
vagy csábos veszély
a jelen.
De van egy Út, az egyetlen.
A Megváltó: ajtó –
élet,
V e l e
hazaérekA hit meghatározása
Mert bizony mondom
néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj fel és ugorjál a tengerbe!
és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, meglesz
néki, amit mondott.
— Márk
11,23.
Közvetlenül az után, hogy Jézus bemutatta az isteni fajta hitet, meg is határozta azt. A Márk 11,23-ban Ő, a hit fejedelme, így határozza meg az isteni fajta hitet:
(1) az ember hisz a szívében,
(2) majd kimondja a szájával azt, amit a szívében hisz,
(3) és az megtörténik.
Isten ezt a fajta hitet használta, amikor kezdetben megteremtette a világot. Isten hitte, hogy amit Ő mond, meg fog történni! Ezért azt mondta: „Legyen föld.” És lett föld. Valójában Ő mindent úgy teremtett — a napot, a holdat, a csillagokat, a bolygókat és az állatokat, mindent — kivéve az embert —, hogy hitte: az, amit Ő mond, meg fog történni. Azután kimondta. És megtörtént. Ez az isteni fajta hit.

Az Istentől kapott
hit
Mert a nékem adott
kegyelem által mondom mindenkinek közöttetek, hogy feljebb ne bölcselkedjék,
mint ahogy kell bölcselkedni; hanem józanon bölcselkedjék, amint az Isten adta
kinek-kinek a hit mértékét.
— Róma 12,3.
„Hit: igen, erre van nekem szükségem” — mondják sokan. — „És imádkozom is, hogy Isten adja meg nekem.” Ezzel csak az idődet vesztegeted. Nincs több értelme Istenhez imádkoznod hitért, mint annak, hogy az ujjaiddal malmozol, azt a mondókát hajtogatva: „Ragyogj, ragyogj kicsi csillag.”
A hitért való imádkozás reménytelen vállalkozás és elpocsékolt idő, mert minden hívő megkapta az isteni fajta hitnek egy bizonyos mértékét. Nem kell megszerezned. Nem kell imádkoznod érte. Nem kell böjtölnöd érte. Nem kell jó cselekedetekkel és jó magaviselettel kiérdemelned. Már a tiéd.
Pál nem a bűnösöknek írt, hanem a hívőknek, a Római levélnek ebben a versében. Azt mondta: „… mondom mindenkinek közöttetek [nem a világon mindenkinek],… az Isten adta kinek-kinek a hit mértékét.” Minden hívőnek van hite! Isten adta nekik!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése