A mai nap imádsága:
Uram! Adj nekem alázatos szívet, hogy őszintén tudjak bizonyságot tenni szeretetedről! Ámen.
 
Ha dicsekednem kell, gyengeségeimmel fogok dicsekedni.
2 Kor 11,30

Ismerjük a salamoni bölcsességet: Bolond dicsekszik az ostobaságával... Nos, a gyengének azonban mindig van annyi esze, hogy erőtlenségével nem dicsekszik, sőt, inkább csöndben keresi az erőse(bbe)k társaságát. Különben is milyen stratégia az, ha világgá kürtöljük, amit inkább titkolni kellene? Ez a fajta magatartás több mint furcsa, meglehetősen különös. Pál is ennyire bolond lenne? Igen, ő valóban az, csak másképpen, ő az Isten "bolondja". De, aki Isten szolgálatában "bolondul" az valójában nagyon bölcs ember: Hiszen Pál apostol sem bűneivel dicsekszik, hanem azzal az Istennel, aki megpróbáltatások sokaságán keresztül megtartotta őt.

A kisgyermekek a homokozóban szívesen dicsekednek - s milyen ősszintén! - avval, hogy majd édesapjuk, nem is olyan soká, milyen nagyszerű játékot vesz... Milyen gyönyörűséges, már csak belegondolni is abba, hogy enyém lehet a piros labda, a versenybicikli, a motorkerékpár, a csillogó autó vagy a legmodernebb státusszimbólum-telefon vagy éppen a magas beosztáshoz tartozó döntéshozó íróasztal-hatalom!

Aki bölcs, az nem a "most"- ban, hanem távlatban gondolkodik. Mert ami ma még az enyém, az egy pillanat alatt, mint a lufi, kipukkanhat, semmivé válhat vagy nagyon gyorsan megemészti a moly és a rozsda. Birtoklás gyönyörűsége ide vagy oda, végül is, aki sokat markol, az keveset fog - tartja szólásunk. A birtoklási vágy bizony olyan, mint a rákos daganat, nem tudja hol a határ. Emiatt vannak válságok a világban, mindenekelőtt az emberi kapcsolatokban! Nem a pénzrendszert, hanem az elanyagiasult embert kell(ene) megreformálni... Persze egy jogszabályt könnyebb megváltoztatni, mint az emberek rossz beidegződéseit.

Időnként érdemes feltenni magunknak a kérdést: Mikor "dicsekedtem" utoljára az Istennel? Legutóbb mikor vált nyilvánvalóvá, amit éppen akkor és ott elértem, megtettem vagy éppen nem tettem meg, azt nem a magam eszének, erejének köszönhettem, hanem az Istennek? Esetleg elfogadtam, hogy most is "szerencsém" volt, s véletlenek kedvező együttállásában ügyes voltam, s észrevettem azt, amit más nem? A megtapasztalt kegyelmet nem továbbmondani vétek, hiszen az Isten valóságáról megvallot bizonyosságunk másokat is bátorít, s talán még segítséget is ad számulra, hogy visszataláljanak Teremtő Istenükhöz.

------------------------------------------------------

A megszentelt lelkek megelégülnek

"... népem pedig jóllakik javaimmal - így szól az ÚR" (Jer 31,14).
 Figyeljünk a két birtokra: Az én népem az én javaimmal. Tehát azok laknak jól Isten javaival, akik az Ő népéhez tartoznak. Isten szereti őket, mert ők is szeretik Istent. Istenüknek nevezik Őt, Ő pedig népének hívja őket. Isten örömmel a magáénak vallja népét, népe pedig örömmel vallja, hogy Istenhez tartozik. Kölcsönös boldogító kapcsolat áll fenn Isten és népe között.
 Ezek az emberek "jóllaknak". Ez igen nagy dolog. Az emberek között nagyon kevés a megelégedett, bármilyen is a sorsuk. Mohók, sóvárak, és szüntelenül azt kiáltják: még többet! Csak a megszentelődött lélek megelégült lélek. Akik megtérnek, megelégülnek.
 Nem csoda, ha Isten népe "jóllakik" az Úr "javaival". Az Ő ajándéka jósága, amelybe nem keveredik semmiféle önzés. Ő korlátlanul ajándékoz, kárhoztatás nélkül irgalmaz, változatlanul szeret, fenntartás nélkül szívén hordoz. Ha Isten jósága nem elégít meg minket, akkor ugyan mi más lenne erre képes? Ha pedig még mindig zúgolódunk, bizonyára olyan kívánság van bennünk, amelyről Isten bölcsessége és szeretete tudja, hogy azt nem szabad teljesítenie. Uram, én meg vagyok elégedve. Legyen áldott érte a Te neved!