Bár a bûnöm.

1.  Bár a bûnöm végtelen,

s méltón kapnám ítéletem,

irgalmazz nekem, Uram,

irgalmazz nekem, Uram,

irgalmazz nekem, jó Uram!

2.  Bár vétettem százszor,

kegyelmezz, jó pásztor!

Kegyelmezz nekem, Uram,

kegyelmezz nekem, Uram,

kegyelmezz nekem, jó Uram!

3.  Megtérek most Hozzád,

fordítsd felém orcád!

Irgalmazz nekem, Uram,

irgalmazz nekem, Uram,

irgalmazz nekem, jó Uram!

-----------------------------------------------

Lecke fösvényeknek.

I.

Ha lenne egykét millióm,

vagy kihúznák a sorsjegyem,

nem kéne nékem mondani,

hogy szívem, kezem jót tegyen!

Százezreket szétosztanék,

meg se kottyanna, hogy adok,

Maradhatna nékem még elég –

- De így? – hisz oly koldus vagyok!

Így szól a zsugori rossz szívem,

s a mellem zord, vad sarkvidék...

(S tudom: ha százszor-annyi van,

a százszor-annyi sem elég.”

S tudom, hogy nincs olyan kevés,

miből ne jutna másnak is,

mert csoda ez bár, de igaz:

hogy vezethet vakot „vak” is.

S egy fillér több mint millió,

mit tévedésből ád kezed.

Legbőkezűbb adakozók

a bibliai özvegyek!

II.

Jaj, néked, te sopánkodó:

akárhogy is szorongatod,

Isten a bankóidba markol

s elvesz majd egy helyett hatot!

(Nemrég a fiam volt beteg,

én elestem, kezem törött,

egy új esernyőm elveszett,

s evickéltünk gond s baj között.)

Mert Isten tudja, hogy mi kell,

s nem hagy nálam fölösleget.

Nem adtam, hát elvette Ő,

s tán még kamatot is szedett!

III.

De jut, s marad is, ha muszáj.

Ó, én vak, önző, jég-eszem!

Hát nem jobb adni örömest,

előre, önként, szívesen!?

Időt, erőt, pénzt és ruhát,

vigasztalást és kenyeret!

- Jöjj, szállj szívembe isteni

lemondás, jóság, szeretet.

Hadd tékozoljak boldogan,

gyermek-nábobként könnyedén,

ne vigyen kényszer-lemondásra

gyógyszer, baleset, szenvedély.

Jobb adni másnak: így tudom:

szegényen is gazdag vagyok,

s láthatom, ahogy sok borús szem

hálás örömmel felragyog!

Bódás János

(Hozsannázó napok, II. 337)