---------------------------------------

Ha többet nézek csillagos egedre.

Szent asztalodhoz készülök, Királyom,

s leborulok előtted csendesen…

bocsánatod, kegyelmed keresem.

Fedjen le újra értem hullott véred

hiányt, mulasztást, üres perceket…

bár mindet számbavenni nem lehet.

Olyan ritkán néztem a csillagokra

rám alkonyodó sötét esteken…

a villany fénye elég volt nekem.

Írtam, olvastam hideg földi fényben,

befátyoloztam jól az ablakot,

s nem tárulhattak örök távlatok.

Ha többet nézek csillagos egedre,

ha a csodálat és a csend betölt,

helyére kerül szívemben a Föld.

Megmutatja a csillagok világa,

mi a parányi, mi a végtelen,

milyen csoda, hogy még gondolsz velem.

S lelkemben félelem kél és alázat,

hogyha a fényévekhez mérhetem

pillanatnyi, parányi életem.

Minden múlasztásom még jobban éget,

minden elvégezetlen feladat

csillagos eged szent rendje alatt!

Köszönöm, hogy értem hullt drága véred,

s köszönöm, hogy tovább ragyog felettem,

minden mulasztást eltöröl, befed.

Túrmezei Erzsébet

(Békehirnök, 1987, január 25)