OTT, HOL ÖRÖK TITOK FÖLDJE
Ott, hol örök titok földje, túlvilági tér a rét,.                                                                                      vagyok vendég, vendég, röpke, hegyeiden, földi lét.
Tágasak a vizek, erdők, roppant szárny a légbe törl,,                                                                   századokban mért esztendőd árnnyá szűrte égi kör.
Nem ég bennem csókod üszke, sorsom nem hozzád repít,.                                                                   kész az új út, átfeszülve napnyugattól keletig.
Zuhanni a néma éjbe: nékem így rendeltetett,.                                                                                     semmit végül örökségbe nem hagyni, ó, senkinek.
Világáért, csillag-boltnak, hol fészkén vihar pihen,.                                                                             örvény felett iker-holdat: gyújtom, oltatlan szemem.
1916 Szerző: Szergej Jeszenyin