Képes Géza: A XLII. zsoltár

Mint a forrás friss vizére vágyakozik a szarvas:
szívem vágyik, hajtja vére Tehozzád, ó, irgalmas.
Rád áhítozom nagyon, itass meg, mert szomjazom -
Uram, Istenem, adj erõt megállnom szent színed elõtt.

Éjjel-nappal égõ könnyek sózzák meg kenyeremet,
midõn ellenségim jönnek kérdvén: „Hol az Istened?"
Ezekrõl emlékezem, igen megkeseredem -
Istenem, házadba megyek, hol örvendezvén dicsérlek.

Mért hagytad el így magadat, én lelkem, mért csüggedsz el;
Hisz van még benned indulat Istent várni könnyekkel.
Ne nyugtalankodjál hát, bízzál Benne, s adj hálát,
s amíg szíved hálálkodik, az Ő arca megszabadít.

Nyomorúságok mélysége egymást űzi, kergeti.
Az árvíznek sincs még vége, Uram, vess féket neki.
Mért könyörgök hiába? Mért járok gyászruhába ?
Ellenségim mért bántanak? Reám kardot mért rántanak?

Örvény örvénynek kiáltoz zuhatagod hangjában.
Ellenségem éngem átkozveszett, vad haragjában.
És úgy érzem, mintha ímeltördelnék csontjaim.
Gyaláznak szorongatóim, belém vág szorongató kín.

Nappal parancsolja az Úr az Ő irgalmasságát
s a vak éj, ha reám zúdul, kegyelme a biztos gát.
Ellenségim szavait zsigereim kivetik.
Magamat biztatva mondom:  Bízzál, az Úr gyõz a gondon.

Semmiből semmi!

  Pecznyík Pál 

Semmiből semmi!

Egy Kor. 1, 28.
Istenem, szemedben  bár semmi sem voltam,
mégsem hagytál engem elveszni, a porban.
Szavadra állt elő, mit nem ért képzelet,
láthatóvá tetted a földet, az eget.
Áldott kezed élő lénnyé formált engem,
romlandó hús-testbe lehelted, a lelkem!
Sokáig nem tudtam, hogy semmi sem vagyok,
előtted mind semmik, a kicsik, a nagyok.
Te csak semmikkel tudsz valamire menni,
ők nem fognak néked  visszafeleselni.

Atyám köszönöm, hogy szent kezedbe vettél,
engemet a semmit, valamivé tettél.
Hirdethetem: hozzád hasonló nincs senki,
a semmit Te tudod, valamivé tenni!  

Celldömölk 2010. XI. 2.

----------------------------------------------------------

 

Nézzünk fel Jézusra!

Pecznyík Pál  

Nézzünk fel Jézusra!

Minden ember, halál fia, az ős kígyó mérge miatt,
s akit megmart, számíthat rá, egy nap ráhull, a síri hant.
A halált okozó mérget, mi nem kértük, mégis kaptuk, 
elődeink nyomán mi is, bűneinket, takargatjuk.
De tudjuk-e, hová vezet, ez az áldatlan állapot!
Ha megvetjük szent Atyánkat, aki képére alkotott?

Hála, van még lehetőség, ne jussunk Gonosz helyére,
hit szemével, ha felnézünk, hű Megváltónk keresztjére!
Azon tört meg, az ős kígyó halál feletti hatalma, 
Jézus győzött! És övé lett, a győzelem diadalma!
Bár kemény volt a véres harc,  Golgotán bűn s halál felett!
Atyánk, Fia érdeméért,nekünk jobbján készít helyet. 
Celldömölk,  2012. IV. 6.