Szeretem a jó Istent, de most kicsit ellazítottam az utóbbi időszakot az életemben. Vágyok vissza hozzá és szeretnék újra hozzámenni, és azokat a terheket letenni elé, amik most a szívemben, a fejemben és az életemben vannak. Hiszem, hogy nála, csakis nála van a megoldás!

Nehéz terheket cipelsz. Későn fekszel, hajnalban kelsz, fájó, megdagadt szemekkel ébredsz. Rohansz, futsz a munkába, vagy neveled a gyerekeket, szervezed a család életét, szakács vagy és tanító, programtervező és heti felelős.  Este aztán fáradtan dőlsz az ágyba. Kimerültnek látszol. Mert kimerült is vagy. 
Aztán hallasz egy hangot: "Gyere, beszélgessünk egy kicsit... Mondd csak, miért? Ki kényszerít Téged erre? Mit gondolsz a jövődről? Szép a feladat, amit vállaltál, de egyedül nem tudsz megbirkózni vele. Csak velem! Csak én tudok segíteni. Csendesedj el!
Eszembe jut a kedvenc zsoltárom:
"Csak Istenben nyugszik meg lelkem; tőle van az én szabadulásom.  Csak ő az én kősziklám és szabadulásom; ő az én oltalmam, azért nem rendülök meg felettébb." (Zsoltárok 62,2-3)

Eddig csak hallgattam, de most már szólok. Figyelj csak, én is itt vagyok! Fogd meg a jobbomat, bízzál bennem. Ismerlek jól, életemet adtam érted! Hűséges vagyok és nagyon szeretlek... Aggódom érted! De ne félj én Veled leszek, szemeimmel tanácsollak, vezetlek Téged. A Te feladatod csak az, hogy soha ne eressz el, s higgyél bennem tiszta, igaz szívvel.