2013. december 26., csütörtök



A hármas egységet alkotó Isten(ség) már akkor beleszeretett az emberbe, amikor még csak a tervező asztalon volt.
Tervezte, szépítgette és megszerette. Olyannyira, hogy bár látta előre bukását, látta hálátlanságát, mégis szerette.
Tudta, csak Jézus halála árán mentheti majd ki ebből a gödörből. De szerette az embert annyira, hogy nem tehetett más, mint megalkotta, és vállalt minden szenvedést érte, miatta…
----------------------------------------------------

DICSŐSÉG ISTENNEK-
olatunkat Istennel…
        1Jn 4:8 --Aki nem szeret, nem ismerte meg az Istent; mert az Isten szeretet. 2Thessz 3:5--  Az Úr pedig igazgassa a ti szíveteket az Isten iránt való szeretetre, és Krisztus iránt való állhatatosságra.
Zsolt 52:10-- Én pedig mint zöldellő olajfa Isten házában, bízom Isten kegyelmében mind örökkön örökké.
Jn 3:16-17-- Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa.
Fil 2:5-8—Annak okáért az - az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is,
Aki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő,
Hanem önmagát megüresít, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén;
És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig.
2Móz 34:7--Aki irgalmas marad ezeríziglen; megbocsát hamisságot, vétket és bűnt: de nem hagyja a bűnöst büntetlenül, megbünteti az atyák álnokságát a fiakban, és a fiak fiaiban harmad és negyedíziglen.
Zsolt 31:23-- Én ugyan azt gondoltam ijedtemben: Elvettettem szemeid elől; de mégis meghallgattad esedezéseimnek szavát, mikor kiáltottam hozzád


A karácsonyi időszak himnuszai: 
 Örök Istenség ragyogása, Krisztus,
életet, fényt hoz a világba jöttöd,
gyógyul az ember, örök üdvösségünk
ajtaja tárul.

Angyali kórus dalolása hallik,
himnuszuk hangja új korokat hirdet:
Jó Atyánk, néked odafenn dicsőség,
s béke a földön.
Kisdedként fekszel, Ura a világnak,
tiszta gyümölcse makulátlan méhnek,
Krisztus, a győztes szeretet hatalmát
hozd le a földre.

Otthonunk ég lett, születésed adta,
testet öltöttél: közülünk egy lettél.
Újítsd meg szívünk, szeretettel láncold
újra magadhoz.

Lásd közösségünk dala ujjongással
angyalok boldog örömében részt vesz,
az Atyát, téged s a Szeretet Lelkét
áldva dicséri. Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése