455. Testvérek, menjünk bátran Bastiaans J.G. 1866
1. Testvérek, menjünk bátran, hamar leszáll az éj, E földi pusztaságban Megállni nagy veszély. Hát merítsünk erőt A menny felé sietni, Nem állva megpihenni A boldog cél előtt.
2. A keskeny útra térünk, Ne rettentsen meg az; Ki elhívott, vezérünk, Tudjuk, hogy hű s igaz. Mint egykor Ő tevé, Most véle s benne bízva, Arcát ki-kifordítsa A szent város felé.
3. Ó-emberünk ha szenved, Az jó nekünk, tudom; Ki vérnek, testnek enged, Az nem jár jó úton. A láthatót ne bánd, Csak rázd le, mi kötözne: Hadd, törjön éned össze, Menvén halálon át.
4. Zarándok módra járva, Legyen kezünk üres; Csak terhet vesz magára, Ki pénzt, vagyont keres. Hadd, gyűjtsön a világ, Mi tőle el se kérjük, Kevéssel is beérjük, Bennünket gond se bánt.
5. Az út el van hagyatva, Borítja sok tövis; nehéz emelni rajta Még a keresztet is. De egy út van csupán, Így hát előre bátran, Keresztül minden gáton, Hű Mesterünk után.
6. Úgy járunk itt, lenézve, Mint ismeretlenek; Sokan nem vesznek észre, Hangunk se hallva meg. e aki ránk figyel, Víg énekünket hallja. Szent reménység sugallja, Mit ajkunk énekel.
7. Ha botlanak a gyöngék, Segítsen az erős; Hordjuk, emeljük önként, Kin gyöngesége győz. Tartsunk jól össze hát, Tudjunk utolsók lenni, A bajt vállunkra venni E földi élten át.
8. Menjünk vígan sietve, Hisz utunk egyre fogy; Nap megy napot követve, S a test majd sírba rogy. Csak még egy kis tűrés! Ha Őt híven követjük: A láncot mind levetjük S vár ránk az égi rész.
9. Elmúlik nemsokára a földi vándorút, És az örök hazába, ki hű volt, mind bejut. Ott vár angyalsereg, Ott várnak mind a szentek, S az Atyánál pihentek, Megfáradt gyermekek.
Tersteegen Gellért, 1697-1769 F.: Vargha Gyuláné.
1. Testvérek, menjünk bátran, hamar leszáll az éj, E földi pusztaságban Megállni nagy veszély. Hát merítsünk erőt A menny felé sietni, Nem állva megpihenni A boldog cél előtt.
2. A keskeny útra térünk, Ne rettentsen meg az; Ki elhívott, vezérünk, Tudjuk, hogy hű s igaz. Mint egykor Ő tevé, Most véle s benne bízva, Arcát ki-kifordítsa A szent város felé.
3. Ó-emberünk ha szenved, Az jó nekünk, tudom; Ki vérnek, testnek enged, Az nem jár jó úton. A láthatót ne bánd, Csak rázd le, mi kötözne: Hadd, törjön éned össze, Menvén halálon át.
4. Zarándok módra járva, Legyen kezünk üres; Csak terhet vesz magára, Ki pénzt, vagyont keres. Hadd, gyűjtsön a világ, Mi tőle el se kérjük, Kevéssel is beérjük, Bennünket gond se bánt.
5. Az út el van hagyatva, Borítja sok tövis; nehéz emelni rajta Még a keresztet is. De egy út van csupán, Így hát előre bátran, Keresztül minden gáton, Hű Mesterünk után.
6. Úgy járunk itt, lenézve, Mint ismeretlenek; Sokan nem vesznek észre, Hangunk se hallva meg. e aki ránk figyel, Víg énekünket hallja. Szent reménység sugallja, Mit ajkunk énekel.
7. Ha botlanak a gyöngék, Segítsen az erős; Hordjuk, emeljük önként, Kin gyöngesége győz. Tartsunk jól össze hát, Tudjunk utolsók lenni, A bajt vállunkra venni E földi élten át.
8. Menjünk vígan sietve, Hisz utunk egyre fogy; Nap megy napot követve, S a test majd sírba rogy. Csak még egy kis tűrés! Ha Őt híven követjük: A láncot mind levetjük S vár ránk az égi rész.
9. Elmúlik nemsokára a földi vándorút, És az örök hazába, ki hű volt, mind bejut. Ott vár angyalsereg, Ott várnak mind a szentek, S az Atyánál pihentek, Megfáradt gyermekek.
Tersteegen Gellért, 1697-1769 F.: Vargha Gyuláné.
------------------------------------------
457. Ó, Jézus, árva csendben az ajtón kívül állsz Walesi
dallam
1. Ó, Jézus, árva csendben az ajtón kívül állsz, Bejönnél már, de némán kulcsfordulásra vársz. Mi mondjuk, hogy miénk vagy, te vagy a név, a jel: Ó, szégyen, hogy te légy az, akinek várni kell.
2. Ó, Jézus, most kopogtatsz, sebhelyes még a kéz; Könnymarta kedves arcod oly búsan intve néz. Ó, áldott, drága jóság, mely ennyit tűrve vár! Ó, bűnök szörnyű bűne, mely téged így kizár!
3. Ó, Jézus, szólsz, s a szívhez a szó szelíden ér: „Így bánsz velem? - teérted hullt testemből a vér!” Bús szégyennel behívunk, az ajtónk nyitva már. Jöjj, Jézus, jöjj, ne hagyj el, a szívünk várva vár.
How W.W (1823-1897) a Jel 3,20 alapján F.: Áprily Lajos
1. Ó, Jézus, árva csendben az ajtón kívül állsz, Bejönnél már, de némán kulcsfordulásra vársz. Mi mondjuk, hogy miénk vagy, te vagy a név, a jel: Ó, szégyen, hogy te légy az, akinek várni kell.
2. Ó, Jézus, most kopogtatsz, sebhelyes még a kéz; Könnymarta kedves arcod oly búsan intve néz. Ó, áldott, drága jóság, mely ennyit tűrve vár! Ó, bűnök szörnyű bűne, mely téged így kizár!
3. Ó, Jézus, szólsz, s a szívhez a szó szelíden ér: „Így bánsz velem? - teérted hullt testemből a vér!” Bús szégyennel behívunk, az ajtónk nyitva már. Jöjj, Jézus, jöjj, ne hagyj el, a szívünk várva vár.
How W.W (1823-1897) a Jel 3,20 alapján F.: Áprily Lajos
---------------------------------------------------
Adventi emlék--/részlet /
Ha már lehullt a hó,
s fekete földünket befödte,
Hogy szállott gyermekálmok
röpte
a fényes ég felé, az égi trón
elé...
De Téged nem talált meg.
Az égi gyermeket kereste,
akiről, ha leszáll az este,
csodálatos mesék vonulnak,
vágytól égő gyermekszívekre...
Az égi gyermeket kereste,
és nem talált rád, nem ismert
meg...
hiszen Te nem vagy többé
gyermek.
Hála Neked, hogy megkerestél!
Ó most már van karácsonyom,
s ádventi nagy
csodavárásom.
Megcsaltak mind a régi álmok,
de Benned nincsen
csalatkozásom.
Benned mindenem megtalálom.
A valóság szebb mint az álom.
Túrmezei Erzsébet
(Hozsannázó napok, I.132)
---------------------------------------------------------------
Ködös hajnal-órák, tejszínű reggelek,
a földön sárguló, elkínzott levelek.
Az ég hólyagszemén nem tör át a nap
sugárnyalábja felhőtlen, megakad.
Az ősz lassan lépked, majd télbe borul,
és ahogy megvirrad, be is alkonyul...
Este tompa fények remegnek az utcán,
megtörnek a tócsák fodródozó foltján.
De a hétköznapok bágyadt szürkesége
nem törheti meg azt, ami bennünk béke.
Lelkünkben reménység, a szívünkben áldás:
Ránk köszöntött advent,
boldog Jézus-várás...
------------------------------
Lukátsi Vilma . ADVENTI GONDOLATOK.
... hited talán csak egy kicsi mécses,
pedig hit nélkül várni nem lehet!
És az, aki nem az Urat várja,
nem is sejti az igaz ünnepet!
Nem fenyő alatt van az ajándék!
Az Ajándék – ha volt valaha –,
azt az ISTEN adta a világnak,
nekünk született egyszülött FIA!
----------------------------------
ÁDVENTI ÉJSZAKA.
Fehér hótakaró, ezüst fénytakaró, valót eltakaró.
Mintha nem volna más, csak ez a ragyogás: titokzatos, csodás.
Nincsen se hang, se zaj, nincsen se seb, se baj, se sóhajtás, se jaj…
Se bűn, se szenny, se sár, se kín, se könny, se kár, csak hó és holdsugár.
Hiszen így volna jó. De nem ez a való. Csal a fénytakaró.
Alatta szenvedés, szenny, sár… elfödni és elrejteni
Fehér hótakaró, ezüst fénytakaró, valót eltakaró.
Mintha nem volna más, csak ez a ragyogás: titokzatos, csodás.
Nincsen se hang, se zaj, nincsen se seb, se baj, se sóhajtás, se jaj…
Se bűn, se szenny, se sár, se kín, se könny, se kár, csak hó és holdsugár.
Hiszen így volna jó. De nem ez a való. Csal a fénytakaró.
Alatta szenvedés, szenny, sár… elfödni és elrejteni
kevés
a hó és holdsugár. De Valakire vár. A
holdfényes határ.
S ez az ádventi, mély, havas és holdas éj, titkot tud: Jön!… Ne félj! Túrmezei Erzsébet
S ez az ádventi, mély, havas és holdas éj, titkot tud: Jön!… Ne félj! Túrmezei Erzsébet
Baja Mihály: Adventben.
Körültünk néma, vak sötétség,
Gyűlölség átka a szívekben,
Fogytán a kenyerünk a kasban,
Szűkölködünk a lelkiekben.
Oh balzsamosztó jobb kezével
Ennyi fájó sebet ki köt be?
Ki gyújt nekünk fényt e
homályban
Vagy benne járjunk
mindörökre?
Te vagy Uram, a mi Királyunk!
Kelj fel a mi segítségünkre,
Kezünket összetéve kérünk:
Adj vidulást beteg szívünkbe.
Küldj Valakit a te nevedben,
Rá milliók, ím, várva várnak,
Kit prófétáltál az atyákban:
Küldj Szabadítót a világnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése