A gyertya fénylik, világít,
Hogy hánynak nem tud róla...
Jónak-rossznak világít?
A gyertya sem tudja.

Ég, mert ez a rendeltetése,
Szolgálja az életet,
Betölti csendben a hivatását,
aztán feledésbe megy.

A külsején nincs semmi szépség,
De felér annyi széppel,
Amíg másnak fényt sugároz,
Addig önmaga ég el.

Legyek én gyertya, csendes eszköz,
Szolgája az égi fénynek,
Hogyha Istenem úgy akarja,
Ne tudjam, kiért, s kikért égek.

De világítsak szüntelen,
Míg csak tart a földi létem.
Aztán, mint a leégett gyertyát
Felejtsék el, hogy értük égtem.
( szerzője ismeretlen)

Új élmény nekem, hogy itt vagyok,
én most már veletek maradok!
Oly fáradt vagyok és nagy a fény,
épp csak hogy világra jöttem én...!

Látjátok, kezemben nincs semmi,
de nagyon tudok ám szeretni!
Érzitek, kis szívem hogy dobog?
Akik ezt meghallják, boldogok!

Annyira szeretlek, anyukám,
kérlek, hogy vigyázz jól énreám!
Eddig fenn őriztek angyalok,
ezentúl a kincsed én vagyok...!

Olyan jó karodban pihenni,
tudom, hogy nagyon fogsz szeretni!
Látod, hogy mosolyog gyermeked?
Köszönöm, neked az életet!

Hiányt én soha nem szenvedek,
ha szeretsz, bánatos nem leszek!
Vegyél a karodba, engemet,
legyen kis gyermeked, mindened...!
(Albert)

--------------------------------------