Örülni is fogok, mert tudom,
hogy semmiben meg nem szégyenülök, hanem nagy nyíltsággal magasztaltatik majd
Krisztus az én testemben, akár életem, akár halálom által.(Fil 1, 18. 20)
Az apostol örvendezve néz a jövőbe. Tudja, hogy minden javára és üdvösségére szolgál, bármi is következzék, tehát világos és ragyogó jövőbe pillant bele. Nem mintha már mindent tudna, amit a jövő hoz számára. Azt azonban tudja, hogy semmiben meg nem szégyenül. Hogyan jutott Pál ilyen örvendező lelki beállítottságra a jövőt illetően? Egyszerűen úgy, hogy életét összekapcsolta Krisztussal. Átadta neki egészen és kezébe helyezte azt. Aki így tesz, az mindig megvigasztalódva és örömmel nézhet a jövő elé. Biztosan számíthat rá, hogy nem szégyenül meg, különben maga Jézus Krisztus kellene, hogy vereséget szenvedjen.
Pálnak megvan az a bizonyos reménysége, hogy Jézus Krisztus megdicsőíttetik az ő testében, akár élete, akár halála által. Élete azért magasztalja Őt, mivel neki szentelte azt és az emberek Jézus kegyelmi erejét látják hatni abban. Pál engedi, hogy a Megváltó használja és felhasználja őt. Teste eszköz az Úr dicsőségére, aki olyan drága áron váltotta meg őt. Mások kényelemre, sőt élvezetekre használják fel testüket, látványossá teszik divat-szenvedélyükben, vagy a becsvágy és nyereségvágy kielégítésére áldozzák életerejüket. Nem egy becsvágyó ember így panaszkodik: ,,Életem a csalódások láncolata." Aki az Úr rendelkezésére bocsátja életét, azt Ő soha nem hagyja cserben, sem nem engedi meg, hogy ellenségei csúfjára legyen. De még a halál sem nyújt olyan rettenetes képet, ha azáltal is Jézus Krisztus magasztaltatik - amikor látják, milyen nyugodttá és megvigasztalttá tudja tenni az Úr az övéit, úgyhogy készséggel teszik le életüket, mihelyt őneki ez úgy tetszik.
Legyen a mi célunk is az, hogy Jézus Krisztus magasztaltassék testünkben, életünkben és halálunkban. Akkor mi is, akárcsak az apostol, zavartalan örömmel nézhetünk a jövőbe. Nem szégyenülünk meg, ha Jézus Krisztus naggyá lesz általunk. De akkor megszégyenülünk, ha mi akarunk nagyok lenni és Jézusnak csak egy kis helyet engedünk életünkben. Amikor azután a ,,hitből" majd a látás világába érkezünk, az igazak várakozása csodálatos és kibeszélhetetlen örömmé változik. Ekkor
,,Az Úr megváltottai megtérnek és ujjongás között Sionba jönnek s örök öröm fejükön" (Ézs 35, 10).
Carl Eichhorn "Isten muhelyében" c. könyvéből
Az apostol örvendezve néz a jövőbe. Tudja, hogy minden javára és üdvösségére szolgál, bármi is következzék, tehát világos és ragyogó jövőbe pillant bele. Nem mintha már mindent tudna, amit a jövő hoz számára. Azt azonban tudja, hogy semmiben meg nem szégyenül. Hogyan jutott Pál ilyen örvendező lelki beállítottságra a jövőt illetően? Egyszerűen úgy, hogy életét összekapcsolta Krisztussal. Átadta neki egészen és kezébe helyezte azt. Aki így tesz, az mindig megvigasztalódva és örömmel nézhet a jövő elé. Biztosan számíthat rá, hogy nem szégyenül meg, különben maga Jézus Krisztus kellene, hogy vereséget szenvedjen.
Pálnak megvan az a bizonyos reménysége, hogy Jézus Krisztus megdicsőíttetik az ő testében, akár élete, akár halála által. Élete azért magasztalja Őt, mivel neki szentelte azt és az emberek Jézus kegyelmi erejét látják hatni abban. Pál engedi, hogy a Megváltó használja és felhasználja őt. Teste eszköz az Úr dicsőségére, aki olyan drága áron váltotta meg őt. Mások kényelemre, sőt élvezetekre használják fel testüket, látványossá teszik divat-szenvedélyükben, vagy a becsvágy és nyereségvágy kielégítésére áldozzák életerejüket. Nem egy becsvágyó ember így panaszkodik: ,,Életem a csalódások láncolata." Aki az Úr rendelkezésére bocsátja életét, azt Ő soha nem hagyja cserben, sem nem engedi meg, hogy ellenségei csúfjára legyen. De még a halál sem nyújt olyan rettenetes képet, ha azáltal is Jézus Krisztus magasztaltatik - amikor látják, milyen nyugodttá és megvigasztalttá tudja tenni az Úr az övéit, úgyhogy készséggel teszik le életüket, mihelyt őneki ez úgy tetszik.
Legyen a mi célunk is az, hogy Jézus Krisztus magasztaltassék testünkben, életünkben és halálunkban. Akkor mi is, akárcsak az apostol, zavartalan örömmel nézhetünk a jövőbe. Nem szégyenülünk meg, ha Jézus Krisztus naggyá lesz általunk. De akkor megszégyenülünk, ha mi akarunk nagyok lenni és Jézusnak csak egy kis helyet engedünk életünkben. Amikor azután a ,,hitből" majd a látás világába érkezünk, az igazak várakozása csodálatos és kibeszélhetetlen örömmé változik. Ekkor
,,Az Úr megváltottai megtérnek és ujjongás között Sionba jönnek s örök öröm fejükön" (Ézs 35, 10).
Carl Eichhorn "Isten muhelyében" c. könyvéből
------------------------------------------------------
,,ELÉG NÉKED AZ ÉN KEGYELMEM" (2Kor 12:9)
Igen Uram, teljesen elég
Köszönöm, hogy kegyelmed elég!
Kezed elbukni nem ereszt,
Te veled könnyű a kereszt.
A szenvedések útját járom,
Munkálod megtisztulásom.
Áldás így a nyomorúság,
Nem nyeli el szomorúság.
Add Uram drága kegyelmedet,
Olyan sok ember lelki beteg!
Erőtelenségem legyen olyan,
Hogy munkád végezni tudjam!
Igen Uram, teljesen elég
Köszönöm, hogy kegyelmed elég!
Kezed elbukni nem ereszt,
Te veled könnyű a kereszt.
A szenvedések útját járom,
Munkálod megtisztulásom.
Áldás így a nyomorúság,
Nem nyeli el szomorúság.
Add Uram drága kegyelmedet,
Olyan sok ember lelki beteg!
Erőtelenségem legyen olyan,
Hogy munkád végezni tudjam!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése