1A---Istenről képekben.
„Istent soha senki nem látta” – mondja János evangéliuma. Emberi szavakkal beszélünk Istenről. E szavak az általunk látott, tapasztalt emberi világból származnak, és ezért képként szerepelnek, amikor isteni dolgok elmondására használjuk őket. Az olyan képeket, amelyek hasonlítanak arra, amiről beszélünk, ugyanakkor különböznek is tőle, szimbólumoknak nevezzük. Ezért mondhatjuk, hogy minden, ami ebben az Isten által teremtett világban létezik, Isten szimbóluma. Hasonlít az Istenhez, mert Tőle származik. Ezért mondja a Biblia például az embert Isten képmásának, és ezért tekintik a teológusok az összes többi teremtményt a teremtő Isten „nyomainak” (vestigia). Ezeknek a „képmásoknak” és „nyomoknak” alapján alkotott szavakkal próbál a Biblia is Istenről és tevékenységéről beszélni. Ebből következnek az Istenről szóló beszéd korlátai, mert a IV. lateráni zsinat is kijelentette: „nem lehet a Teremtő és a teremtmény között akkora hasonlóságot állítani, hogy ne kelljen ugyanakkor megállapítani a közöttük fennálló nagyobb különbözőséget.” (DS 806) Goethe Faustjának záró sorai: „Alles Vergängliche ist nur ein Gleichnis” (minden mulandó dolog csupán hasonlat). E tény nemcsak az örök, végtelen Istenről szóló beszédünk korlátait mutatja, hanem másfelől ennek a beszédnek a nagy értékét is. A francia keresztény bölcselő, Paul Ricoeur mondta: „Le symbole donne à penser” (a szimbólum gondolkodásra indít). Amikor száraz fogalmakkal dobálózunk, úgy véljük, mindent világosan kimondtunk általuk. Pedig a misztériumokat épp csak megérintettük. A szimbólumok, hasonlatok, példák viszont állandóan új gondolkodásra serkentenek, és ébren tartják istenkeresésünket. „Valóban rejtőző Isten vagy te” – mondja a Biblia Istenről (Iz 45,15). Ágoston pedig hozzáteszi: „Isten azért rejtőzködik, hogy keresésére ösztönözzön, és azért végtelen, hogy még akkor is tovább keressük, amikor megtaláltuk.”
Emiatt mondják egyes egyházatyák, hogy az Istent jelző képi kifejezések alkalmasabbak az Istenről szóló beszéd esetében, mint a világos fogalmak, mert ha például azt mondjuk Istenről, hogy „hatalmas”, akkor fennáll a veszély, hogy olyan értelemben hatalmas, mint a földi uralkodók vagy a természet erői hatalmasak, pedig Isten egészen másként „hatalmas”. Ám amikor azt mondjuk, hogy az „Isten üdvösségem szarva” (Zsolt 18,3), akkor egyértelmű számunkra, hogy Isten nem „szarv”, és hogy tovább kell keresnünk és kutatnunk még, hogy jobban megismerjük.
A világosan meghatározott bölcseleti szakkifejezéseknek is van persze szerepük a keresztény hit megfogalmazásában. De azok az évszázados viták, amelyek az ilyen szavak, mint a hüposztaszisz, phüszisz, uszia (egyedi létező, természet, lényeg) használatából származtak és egyházszakadásokhoz is vezettek, arra hívják fel figyelmünket, hogy mennyire hasznosak a képi kifejezések az isteni dolgokról szóló beszédben.
----------------------------------------------
„Istent soha senki nem látta” – mondja János evangéliuma. Emberi szavakkal beszélünk Istenről. E szavak az általunk látott, tapasztalt emberi világból származnak, és ezért képként szerepelnek, amikor isteni dolgok elmondására használjuk őket. Az olyan képeket, amelyek hasonlítanak arra, amiről beszélünk, ugyanakkor különböznek is tőle, szimbólumoknak nevezzük. Ezért mondhatjuk, hogy minden, ami ebben az Isten által teremtett világban létezik, Isten szimbóluma. Hasonlít az Istenhez, mert Tőle származik. Ezért mondja a Biblia például az embert Isten képmásának, és ezért tekintik a teológusok az összes többi teremtményt a teremtő Isten „nyomainak” (vestigia). Ezeknek a „képmásoknak” és „nyomoknak” alapján alkotott szavakkal próbál a Biblia is Istenről és tevékenységéről beszélni. Ebből következnek az Istenről szóló beszéd korlátai, mert a IV. lateráni zsinat is kijelentette: „nem lehet a Teremtő és a teremtmény között akkora hasonlóságot állítani, hogy ne kelljen ugyanakkor megállapítani a közöttük fennálló nagyobb különbözőséget.” (DS 806) Goethe Faustjának záró sorai: „Alles Vergängliche ist nur ein Gleichnis” (minden mulandó dolog csupán hasonlat). E tény nemcsak az örök, végtelen Istenről szóló beszédünk korlátait mutatja, hanem másfelől ennek a beszédnek a nagy értékét is. A francia keresztény bölcselő, Paul Ricoeur mondta: „Le symbole donne à penser” (a szimbólum gondolkodásra indít). Amikor száraz fogalmakkal dobálózunk, úgy véljük, mindent világosan kimondtunk általuk. Pedig a misztériumokat épp csak megérintettük. A szimbólumok, hasonlatok, példák viszont állandóan új gondolkodásra serkentenek, és ébren tartják istenkeresésünket. „Valóban rejtőző Isten vagy te” – mondja a Biblia Istenről (Iz 45,15). Ágoston pedig hozzáteszi: „Isten azért rejtőzködik, hogy keresésére ösztönözzön, és azért végtelen, hogy még akkor is tovább keressük, amikor megtaláltuk.”
Emiatt mondják egyes egyházatyák, hogy az Istent jelző képi kifejezések alkalmasabbak az Istenről szóló beszéd esetében, mint a világos fogalmak, mert ha például azt mondjuk Istenről, hogy „hatalmas”, akkor fennáll a veszély, hogy olyan értelemben hatalmas, mint a földi uralkodók vagy a természet erői hatalmasak, pedig Isten egészen másként „hatalmas”. Ám amikor azt mondjuk, hogy az „Isten üdvösségem szarva” (Zsolt 18,3), akkor egyértelmű számunkra, hogy Isten nem „szarv”, és hogy tovább kell keresnünk és kutatnunk még, hogy jobban megismerjük.
A világosan meghatározott bölcseleti szakkifejezéseknek is van persze szerepük a keresztény hit megfogalmazásában. De azok az évszázados viták, amelyek az ilyen szavak, mint a hüposztaszisz, phüszisz, uszia (egyedi létező, természet, lényeg) használatából származtak és egyházszakadásokhoz is vezettek, arra hívják fel figyelmünket, hogy mennyire hasznosak a képi kifejezések az isteni dolgokról szóló beszédben.
----------------------------------------------
Nemeshegyi Péter SJ: Képi nyelv a Bibliában
A Biblia írásának korában természetesen nem léteztek
mozgóképek, de a Szentírásban maguknak a szavaknak van gyakran képi jellegük.
Ezen nem kell csodálkozni, mert a Biblia Istenről és az ő tevékenységéről szól,
az Istenről szóló beszéd pedig mindig többé-kevésbé képi beszéd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése