TANULGATOM A CSENDET.

Nézem a tó fodrozó tükrét,
a felhők , fények játékát a vízen,
szeptemberi fák színesedő levelét...
és tanulgatom a csendet.

Nem az üreset, a némát: a beszédeset!
Hiszen Valaki mindig megszólal a csendben.
Tó tükrére, sirályok szárnyára,
hulló aranylevélre üzeneteket ír nekem.
Ölembe perdül egy őszi levél...
üzenetét betűzgetem

/Túrmezei Erzsébet/

Ap.Csel 5,34-42; Jn 6,1-15
Ha csodákról olvasok, víz borrá változtatása, vagy épp a mai kenyérszaporítás, egy kicsit elbizonytalanodok. Hiszen a mai ember nem hisz az ilyesfajta csodákban. Én másfajta csodákban hiszek, és ha ilyenekről olvasok vagy hallok a mai viszonylatban, nem akaródzik elhinnem. De itt mégis ezt olvashatjuk, hogy Jézus rengeteg embernek ad enni. Mit szólnánk, ha ezt hallanánk ma a tv-ben? Nem hiszem, hogy egy csapásra megváltoznék, és hinnék a tv-nek. Nem, biztosan nem. Azt mondanám; népbutítás. Ha csodákról olvasok, víz borrá változtatása, vagy épp a mai kenyérszaporítás, egy kicsit elbizonytalanodok. Hiszen a mai ember nem hisz az ilyesfajta csodákban. Én másfajta csodákban hiszek, és ha ilyenekről olvasok vagy hallok a mai viszonylatban, nem akaródzik elhinnem. De itt mégis ezt olvashatjuk, hogy Jézus rengeteg embernek ad enni. Mit szólnánk, ha ezt hallanánk ma a tv-ben? Nem hiszem, hogy egy csapásra megváltoznék, és hinnék a tv-nek. Nem, biztosan nem. Azt mondanám; népbutítás. Nagyon nehéz hát nekem ez a szentírási rész, hiszen felmerül a kérdés: vajon hová tűntek ezek a csodálatos csodák? Azt hiszem, tudom a választ. Pont azért tűntek el ezek a rendkívüli események, mert sokan vannak úgy a csodákkal, mint én; még ha igazat szólna is a tv, nem hinnénk el, vagy ha saját szemünkkel látnánk, akkor meg becsapva éreznénk magunkat. Ott, az akkori emberek azonnal elhitték, és rögtön meg akarták koronázni Jézust. Ezzel szemben a mai ember akkor tér meg, ha nagy veszély éri. Addig csak csóválja a fejét a hétköznapi csodákra is, de ha baj van, akkor rögtön imára kulcsolja a kezeit. Ez szerintem a szeretet és a bizalom hiánya. Nem bízunk egymásban, nem hiszünk a szemünknek, hiszen már annyiszor átvertek minket ("a festék alatt mindig hazug volt a kép" - Ismerős Arcok). Kérjük az Istent, hogy meglássuk, és higgyünk a valódi, arra érdemes csodákban! Hiszen annyira racionális minden, mindennek van ok és okozati része. Szerintem nem ártana, ha egy kicsit elrugaszkodva a földtől az egek felé engednénk lelkünket azzal, hogy befogadjuk és el hisszük a csodákat. Hiszen másképp hitelt veszít a mondat, ami számomra a legtöbb reményt sugározza, miszerint: "Istennél semmi sem lehetetlen"!!

[Király Mátyás, Érd]