Más dicsérjen téged, ne a te szájad, az idegen, és ne a te ajkad!  (Példabeszédek 27:2)

A hibákat könnyebben észrevesszük mások életében, mint a dicsérni való dolgokat. A közelmúltban az élők sorából eltávozó egyik egyetemi professzorunk kérte annak idején, hogy ha valakiről valami rosszat akarunk mondani, előtte három jó dolgot mondjunk róla. Megszívlelendő kérés ez, ugyanis rosszat szinte bármikor, bárkiről tudunk mondani, de három jót képesek vagyunk-e megnevezni embertársainkról? Ha igen, akkor csökken az illető gyengeségének, hibájának nagysága, könnyebben megbocsátunk, elnézőbbek tudunk lenni. Jó lenne gyakorolni minél többször mások dicséretét a három legfontosabb közösségünkben: családunkban, gyülekezetünkben, munkahelyünkön. Sokkal boldogabbak, kiegyensúlyozottabbak, szeretetteljesebbek lennének közösségeink, ha többet dicsérnénk egymást. E dologban – éppen úgy, mint bármi jóban – ne várj másokra, légy te a kezdeményező!

A nap gondolata:

Sokat kell tanulnunk annak a felismeréséhez, hogy keveset tudunk. (Montaigne)

------------------------------------------------------------

„Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múltakon tűnődjetek! Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd megtudjátok!” (Ézs 43,18–19a) A feleség az anyósülésen böngészgette a térképet. „Igen, a Jakabhegyi úton már végigmentünk, a vasúton is átmentünk, és a Kossuth teret is elhagytuk már.” Felpillantott, körülnézett. Aztán visszabújt a térképbe. „Aha, igen, ez volt jobbra a Petőfi park.” Csend következett. Csak az autó zúgását és a férj egyre idegesebb szuszogását lehetett hallani. „Ja, igen, látom, most tértünk le a Szabadság útról…” – dünnyögte a feleség, és ekkor a férj már nem bírta tovább. „Könyörgök, ne azt mondogasd, hogy hol voltunk! Azt mondd végre, hogy merre menjek! Nézz előre, ha egyszer előre akarsz menni!” (Zsíros András)
 ------------------------------------------------------
 „Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet!” (4Móz 6,26) Az ároni áldást az istentisztelet végén állva hallgatjuk. Ezt a gazdag, szép, mély kívánságot az Ószövetség örökségeként  drága kincsként őrizzük. Hogy mi a béke? S miért nem lehetséges ez Isten orcája nélkül – a vele való állandó együttlét, az előtte, vele való élés, jelenlétének tudata, mély átélése nélkül? Ady tömören összefoglalja az isteni békesség lényegét: „Békíts ki magaddal s magammal, hiszen te vagy a béke.” A sorrend megfordíthatatlan. Előbb Istennel békél meg a hívővé váló ember, majd békességet talál önmagában is, mert Jézus beköltözik az életébe. (Kőháti Dóra)