Meglátjuk csodatetteit .

Ránk bármennyi próba, zuhan,
mindnek mértéke, célja van.
Megmérte a leghívebb kéz,
kipróbált mindent, ami nehéz.

Utunkat elrendelte már.
Kapukat zár. Kapukat tár.
Mindig szent arca ragyog ránk,
s fénylik legmélyebb éjszakánk.

A sötétben Ő jön velünk.
Harcunkban Ő békénk, jelünk.
Mellénk áll, megállni segít,
s meglátjuk csodatetteit.(Túrmezei Erzsébet)

----------------------------------------------------

Várnai Zseni: Csodák csodája..

Tavasszal mindig arra gondolok,
hogy a fűszálak milyen boldogok:
újjászületnek, és a bogarak,
azok is mindig újra zsonganak,
a madárdal is mindig ugyanaz,
újjáteremti őket a tavasz.

A tél nekik csak álom, semmi más,
minden tavasz csodás megújhodás,
a fajta él, s örökre megmarad,
a föld őrzi az életmagvakat,
s a nap kikelti, minden újra él:
fű, fa, virág, bogár és falevél.

Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rám ragyog,
a nap felé fordítanám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.

Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,
hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,
s a holnapom? Azt meg kell érni még,
csillag mécsem ki tudja meddig ég?!
de most, de most e tündöklő sugár
még rampaging, s ölel az illatár!

Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,
hogy éreztessem, ahogy érezem
ez illatot, e fényt, e nagy zenét,
e tavaszi varázslat ihletét,
mely mindig új és mindig ugyanaz:
csodák csodája: létezés… tavasz!