Hívtál Uram .

Hívtál Uram, hallottam jól, Hangod keres, szívemhez szól.

Színed elé hogyan vigyem Megfáradt életem?

Refrén:

Igen, Uram! -ezt felelem- Igéd, ha hív, megyek.

Igen, Uram! - ezt felelem, És átadom az életem.

Szerelmed legyőzte szívemet, Ujjongva dicsérem áldott Neved!

Igen, Uram! - ezt felelem, És elindulok Veled.

2. Uram, Eléd leroskadok, A bűn elől Hozzád futok.

Olyan nehéz a küzdelem, Győzelmet adj nekem! Refr.

3. Uram, hitet Te adj nekem, Békéd, erőd enyém legyen.

Szívem Benned nyugtot talált, Örökre Téged áld! Refr.

(A hit hangjai, 2006. kiadás, 281 ének)

------------------------------------------------

Túrmezei Erzsébet: HALÁSZOK TENGERÉN.

Este volt. A habok zúgtak.

S kivetettem én a hálót

künn az élet tengerén.

Kivetettem és bevontam,

kincsre mégse leltem én.

Kivetettem újra, újra.

Vágytól zengett a szívem,

vágyból volt a hálóm szőve,

s nem maradt benn semmi sem.

Mindörökre üresen

kivetettem és bevontam.

Szelíden és szeretettel

Járt a parton Valaki.

Valaki hatalmas hálót

vetett a tengerre ki.

De Ő lelkeket halászott

S értük drága árt adott.

Piros vérén vette őket

s járt utánuk nem törődve

fáradtsággal, szenvedéssel,

mígnem egyre rátalált.

Az életnek tengerére

kivetette hálóját

Jézus, a lelkek halásza.

Búsan ültem ott a parton,

mikor éppen arra járt.

Üres, fáradt volt a lelkem,

Mert soha semmit se leltem,

Hálóm semmit se hozott.

Rámtekintett, rámtalált.

Szeretete hálóját

rámfonta szelíd kezekkel,

s mikor immár rabja lettem,

így parancsolt csendesen:

„Vedd a hálód gyermekem

és siess, evezz a mélyre.”

Felsírt bennem a panasz:

„Uram, annyit fáradoztam

s mindörökre hasztalan.

Kivetettem és bevontam

hálómat a tengeren.

Sötéten, vigasztalan

kellett látnom üres voltát.

A békesség, a boldogság,

hálómat mind elkerülték.

Nagy, hiú próbálkozások

hitemet is elrabolták…

De… kivetem mégis mostan

parancsodra, Mester.”

Kieveztem a tengerre.

Jézus mondta. Kieveztem.

Fénylő tükrű, mély vizekre

üres hálóm kivetettem.

Jézus küldött mély vizekre

Kivetettem, – vontam, vontam,

mindhiába! Kiemelni

nem bírta már két kezem.

Kinccsel lett tele a hálóm!

Kegyelemmel lett tele!

Öröm drágagyöngyös terhe

húzta le a mély fele.

Hahó, kik ott fáradoztok

künn a parton hasztalan,

sötéten, vigasztalan

üres hálókat emeltek:

ide, ide, ide jertek!

Segítsetek kiemelni

teli hálóm kincseit!

Hahó! Jöjjetek a mélyre!

Hisz az élet tengere

kincsben kiapadhatatlan.

S hol a mélye, hol a kincse,

Jézus tudja egyedül.

Jézushoz jöjj és halássz!

Ki ott fáradsz szakadatlan

s kincseket sosem találsz,

ki ott könnyesen, kietlen,

néma partokon bolyongsz:

jöjj a Jézus közelébe,

jöjj sietve és ne késs.

Jöjj és tele lesz a hálód,

szakadásig tele lesz.

Roskadozva emeled.

Boldogságod megtalálod.

Békességed megleled.

Este, újra esete lett.

Habok zúgnak, szél mesél.

Halkan, némán hulla könny

nyűtt, üres hálók felett.

Csak a Jézus dalos kedvű

halászai ajkán

zeng a diadalmas ének:

„Telt hálókat emelünk.

Győztesen zeng a dalunk.

Ó, evezzetek a mélyre,

s énekeljetek velünk!”

--------------------------------------