Már ezt is mondani kell?

“Magzatodat ne add oda, hogy elégessék a Moloknak. Meg ne gyalázd Istened nevét. Én vagyok az Úr!” (3Móz 18,21)
Lehet mosolyogni, hogy ez a fejezet milyen undorító dolgokat szabályoz. Épeszű embernek nem kellene mondani, hogy tilos állattal közösülni, vagy a testvéréhez szexuálisan közeledni. A törvénykönyv nagy precízséggel igyekszik szinte minden rokoni kapcsolatot bevenni a felsorolásba.
Ezeket evidensnek tekinthetjük.
De vannak a kevésbé magától értetődő szabályok, amelyek mégis nagy bölcsességről árulkodnak. Például hogy a férfiak ne vegyenek feleségül testvérpárt. Egy nő is lehet sok, nemhogy kettő – hát még ha ez a kettő egy szériából származik…
A törvényolvasás élvezete viszont véget ér, amint előjönnek a ma is vitatott kérdések: homoszexualitás és magzatok megölése.

Sokáig fenntartás nélkül elfogadtam ezt a nézetet:
“El lehet ítélni a homoszexualitást a Biblia alapján, de nem a törvény alapján. Mert ha a törvény a mérce, akkor ma is tilos a kétféle anyagból szőtt ruha is.”
Most is elfogadom ezt az állítást, de nem fenntartások nélkül. A ruháknál ugyanis nem olvasunk olyant, hogy “förtelmes”, “utálatos” vagy hogy a föld tisztátalanná válna miatta. Másrészt a két téma teljesen más kontextusban szerepel. Itt a gyermekáldozat és a homoszexualitás a rokonok közötti nemi kapcsolattal és az állatokkal, való közösüléssel van egy csokorba szedve!
Mondhatjuk, hogy ezek elavult részei a Szentírásnak, mert minden embernek joga van a saját neméhez vonzódnia, illetve minden nő szabadon rendelkezhet a testéről (az én testem, az én döntésem). De akkor mi alapján mondjuk, hogy az állatokkal való közösülés viszont méltatlan? Ezek szerint van egy másik mérce, ami alapján eldöntjük, hogy mi “helyes” a törvényben és mi nem az. Talán a kultúránk, társadalmunk mércéje, az emberi szabadságról alkotott sajátos képzetünk. De mikor dőlt el, hogy ez magasabb rendű, értékesebb Isten etikájánál?
Szeretem a mózesi törvényeket, mert Isten gondolkodásába enged belepillantani. Ha valamivel nem értünk egyet belőle, az azt jelzi, hogy valami (a gondolkodásunk, a génállományunk, az istenismeretünk) valamikor eltorzult, mert már nem a természetest érezzük természetesnek.
Istennél az ember méltósága evidens: ezek a törvények nem korlátozzák, hanem védik a méltóságot. Istennél evidens az élet védelme: ha már azt is mondani kell, hogy ne öld meg a gyermekedet egy kitalált uraság kedvéért…
“… változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes …” (Róm 12,2)