Füle Lajos: RÖPÜLJ VERS!
Húsvét van, emberek! Lapul ma a Halál,
pitypang ernyője száll a házaink felett.
Sorsával utazik s fészkére, lel a mag,
bámulják vén tetők, csudálják tűzfalak.
Talán egy járdaszél lesz csíra-fészke majd,
de ott is élni fog, hisz küldetése van.

Hány ernyős mag repül csapatban, egyedül,
hány szárnyra kelt Ige útján e percben is!
Röpülj vers, menj te is! Hisz érted fúj a SZÉL,
kékellő ég alatt minden vidám sugár
veled áll sorfalat, veled száll lelkem is.
Vidd humuszt kereső friss békesség-magod,
feltámadás-magod! Virágozd szét a lét
legtisztább örömét:

 ----------------------------------

Pilinszky János: Az alázatról.


Az alázat, az igazi tudás és az igaz megismerés kapuja. Minden nagy tett, minden valódi erkölcsi és szellemi erőfeszítés előfeltétele. Már a dolgok természetéből fakad, hogy aki feladatán elmélyül - "megfeledkezik önmagáról". A hiúság, az önzés, az érdek, nem csak erkölcsi rossz, de szellemi akadály is, s nem egy kitűnő alkotást fosztott meg attól hiú tökélye, hogy valóban közkincs, halhatatlan alkotás legyen. A nyelv, kollektív, ősi bölcsességével (s szinte minden nép nyelve) tud erről. A magyar például így mondja: "eszembe jutott". Nem kitaláltam, mert ez kevesebb. "Hirtelen eszembe jutott": az igazi felismerések, kivétel nélkül így születnek. Nyelvünkben rejlő ősi tudásunk arról tanúskodik, hogy bármi, amit alkotunk, lényegesen személytelenebb valami, mint azt hisszük. Sőt: igazi tudásunk ott kezdődik, azon a határon, ahol személyiségünk átér a személytelenbe. A jó művészek mindig vallották, hogy az alkotás, az igazi kreáció mennyisége egybeesik a véletlennel. Egyik kitűnő szobrászunk mesélte, hogy egyszer az út mellett heverő, különös kődarabra talált. "Ez az én legjobb szobrom" - mondotta a felismerés ámulatában, amint a követ a kezébe emelte. S meg is mutatta a szobrot, amin egyetlen karcolást sem végzett. A kő nyers, természetes burka alatt csodálatosan törékeny madonna rejtezik, karján a gyermekkel. Utánozhatatlan csoda. Egyszerre nyers kő, csak kő - s tökéletes szobor! S kétségtelenül annak az alkotása, aki rátalált és felismerte. De az is igaz, aki felismerte, s volt bátorsága "magáénak" vallani, az a "saját" szobrairól meg azt tudja, hogy minél jobbak, annál kevésbé az övéi. Alázat nélkül, nincsen alkotó