Hozzáállás

 „Ő így szólt nekem: Vigyázz, ne tedd, mert én szolgatársad vagyok neked...Istent imádd" (Jel 19,10).

Mi történt itt? János elveszítette a fejét, és egy angyalt akart imádni? Nos lehet, hogy így volt, de egészen biztosan azért, mert elragadtatott „lélek"-ben. Vannak olyan tisztafejű emberek, akik sohasem követnek el elképesztő dolgot. János nem tartozott közéjük, mert ő kétszer is elkövette ezt a tévedést (22,8). Az igazság az, hogy jó szíve volt, és az „efféle ember" olykor zavarba jön és kábaságot követ el. A szívét elárasztotta a csodálat, ahogy meglátta a dicső Gyülekezetet, mely „a mennyből szállt alá Istentől". Ámulattal töltötte el az a tény, hogy annyi tűrés és megpróbáltatás után a mennyei szolgák társa lehet, és velük együtt részese minden idők legnagyobb isteni remekművének. Cselekedete helytelen volt, de helyes magatartásból származott, hozzáállását mi is bátran követhetjük.

A Szellem megelevenít

 „...hogy új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem a Szellemé, mert a betű megöl, a Szellem pedig megelevenít" (2Kor 3,6).

Fárasztó, sőt sokszor kimondottan visszataszító olyan emberekkel beszélnem, akik törekszenek a tökéletes külsőre, de az életbevágó és szellemi dolgokat elhanyagolják. Az úgynevezett „missziói módszerek" mint olyanok, egyáltalán nem érdekelnek. Igazán szomorú Istennek olyan gyermekeivel találkoznunk, akik nem tudják, milyen gyűlöletes a csak testi erőből való élet, és akiknek alig van élő tapasztalatuk Jézus Krisztus vezetéséről; viszont kínosan ügyelnek, hogy tökéletes módszert találjanak Isten szolgálatában. Isten maga gondoskodik olyan borostömlőkről, amelyek az Ő borát a legjobban megtartják és érlelik. Természetesen veszteség, ha az embernek van bora, de nincs hozzá tömlője, ám a kárnál is rosszabb - maga a halál -, ha tömlőnk ugyan van, de borunk nincs.