A VÉGIGCSÓKOLT BIBLIA

Sok porosodó, drága Biblia,
ha kinyitását mindhiába várja,
lenne nagy örömest
távoli vak testvérünk Bibliája.

Elveszítette mindkét karját,
rászakadt a vakság éjjele.
De felragyogott néki Krisztus,
és az élete fénnyel lett tele.

Szomjazott az Ige kristályvizére.
Hogyan is olvashatna Bibliát?
Keze sincsen, hogy betűit tapintsa,
és nem betűzheti, mint aki lát!

Mégis Bibliát olvas!
Előtte vakírásos Bibliája.
Nyelvével tapintja ki betűit,
s lelke az Ige mélységeit járja.

Így csókolta elölről-végig többször
Isten szent könyvét. Az az élete,
vigasztalása, kincse, békessége!
S Bibliája sokunk ítélete.

Éhezzük-e, ahogy ő éhezi,
és látó szemünk tapad-e úgy rája?
Nem vádol-e bennünket távoli
testvérünk végigcsókolt Bibliája?!

AZ ALKALOM  

Jön... elmegy... többé nem látod soha.                                                                                               Szobádba száll, mint csillogó madár...                                                                                                     s ha nem csukod be jól az ablakot,                                                                                                huss, odafönn a kék magosba jár.

Úgy csillan meg, mint napfelköltekor

a réten villogó gyémántszemek...

s ha meg nem látod, percek múlva már

fűszálakon csak fájó könny remeg.

És neked már csak fájó könny marad

befátyolozni vétkes, vak szemed.

Nem adtad akkor... most már nincs kinek.

Nem tetted akkor... most már nem lehet