„EGY IGÉCSKE’’ 

(„E világ ura bárhogy támadna, nem árthat mégsem,

megítélte Isten, megdönti egy igécske!“ - Luther Márton)

Halott voltam,

s egy igécske életre keltett.

Téli fagyban

egy igécske tavaszt teremtett.

Hideg voltam,

és egy igécske lángra szított.

Sötét voltam,

s egy igécske fénybe borított.

Koldus szívem

egy igécske gazdaggá tette,

néma húrját

egy igécske megzendítette.

Börtönajtóm

egy igécske szélesre tárta,

szegény rabot,

kivezetett a szabadságra,

Tél volt bennem,

de most nyílik ezer virágom,

s énekemben

egy igécske hatalmát áldom.

Lehet sötét, lehet hideg,

körülvehetnek jégszívek,

vak éjszakák, fagyos telek,

reménységről énekelek.

Elég egy langyos lehelet:

holnap minden újjá lehet

Ma nincs tavasznak híre még,

de „egy igécske’’ is elég.

Boldogan hirdeti dalom,

hogy egy igécske hatalom.

,,Legyen!’’ - és lesz! Élet fakad,

s elsöpri mind a gátakat.

------------------------------------------

Együtt áldjuk a Magvető kezét

A magvetés is széjjelszóratás.

Kik együtt voltak, szertehullanak,

Omló hantok közé simulnak.

Fakad-e élet? Lesz-e aratás?

Barázda éje mélyen eltemet.

De ha életté lesz halálunk,

Mi újra egymásra találunk,

Ne féljetek, testvérbúzaszemek!

Ha kín, ha rothadás a részünk:

Nem remegünk, előre nézünk,

És boldog hittel hullunk szerteszét.

Mért keseregnénk tompa gyászban?

Holnap friss zöldben, ért kalászban

Együtt áldjuk a Magvető kezét!