"Uram, mindenkor add nekünk azt a kenyeret". A samáriai asszonyhoz hasonlóan ezek az emberek is megértették, hogy Jézus valami olyan dolognak a birtokosa, amellyel ők nem rendelkeznek, de életbe vágó, hogy birtokolják.

Érdekes, hogy Jézus ennek a hitetlen, de érdeklődő tömegnek is kijelenti önmagát. Újra elhangzik egy ebben az evangéliumban olyan sokszor olvasható "én vagyok" kezdetű mondat. Jézus elmondja, hogy Ő az, aki életet ad a világnak, Aki szeretne élni, annak csak az a dolga, hogy odamenjen Hozzá és higgyen Őbenne. Ez azonban nem pusztán fizikai mozgást jelent. Ezek az emberek látták Őt, felkeresték, de nem hittek benne. Jézus azon munkálkodott, hogy hit ébredjen bennük, de sokakat ez nem érdekelt. Nem értékelték a mennyei kenyeret, csak a földit.

Itt hangzik el az a mondat, amit sokszor szoktunk idézni, mert bátorító. "37-v ...Aki énhozzám jön, semmiképpen ki nem vetem!" Keveset, vagy egyáltalán nem szoktuk idézni a mondat első részét: "Minden, amit nekem ad az Atya, énhozzám jön; ...".

Miért lényeges ez? A következő versekben ezt a kijelentését magyarázza. Első olvasásra egy kicsit predesztináció íze van, de ha mélyebben elgondolkodunk rajta, akkor rájövünk, hogy semmi köze ehhez. A mondat első részében Jézus inkább arra utal, az Atya lehetővé tette, hogy emberek Jézushoz, ill. rajta keresztül az Atyához menjenek. Isten Lelkének munkálkodása nélkül senki sem keresi Őt! Az azonban, hogy valaki él-e ezzel a lehetőséggel, az már az egyénen múlik. Aki Jézushoz megy, azt Jézus nem fogja elküldeni. Csak az részesedik azonban az életadó kenyérben, aki Jézust választja. Jn 6:39-40 „Az pedig az Atyának akarata, aki elküldött engem, hogy amit nékem adott, abból semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam azt az utolsó napon. Az pedig annak az akarata, aki elküldött engem, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz ő benne, örök élete legyen; és én feltámasszam azt - azt utolsó napon.”

Ez a két vers a 37-et magyarázza. Az egyik a mondat első, a másik a mondat második részéről szól. Jn 6:41-46 „Zúgolódának azért a zsidók ő ellene, hogy azt mondá: Én vagyok az a kenyér, amely a mennyből szállott alá.

És mondának: Nem ez-é Jézus, a József fia, akinek mi ismerjük atyját és anyját? mi módon mondja hát ez, hogy: A mennyből szállottam alá?

Felele azért Jézus és monda nékik: Ne zúgolódjatok egymás között!

Senki sem jöhet én hozzám, hanem ha az Atya vonja azt, aki elküldött engem; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon.

Meg van írva a prófétáknál: És mindnyájan Istentől tanítottak lesznek. Valaki azért az Atyától hallott, és tanult, én hozzám jő.

Nem hogy az Atyát valaki látta, csak az, aki Istentől van, az látta az Atyát.”

Ez a kijelentés már sokak számára érthetetlen és botránkoztató volt. Számukra Jézus csak József fia volt, nem az ember Fia. Ők valóban hiába látták Őt személyesen, igazából hitszemük vak volt. Tényleg nem hittek Jézusban. Jézus első kijelentését cselekedeteikkel bizonyították.

Jézus utal arra, hogy Ő nem gyűjt maga köré embereket. Nem úgy cselekszik, mint a hamis tanítók. Akit az Isten vonz, az megy Jézushoz. Ő csak a mennyei akaratot teljesíti.                       Ez szokatlan volt, mert az emberek nem láttak még olyan tanítót, aki nem a maga céljait, vágyait akarja megvalósítani.