2013. január 8., kedd



KEZDET ÉS A VÉG

Uram Te vagy, a Kezdet s Te vagy a Vég,
középpont, a lét kiinduló pontja,
Teremtő és fenntartó egy személyben,
a világ sorsának irányítója.

Emberi büszkeség a válság oka,
ha önmagát helyezi középpontba.
Saját sorsát önmaga irányítja,
Isten igazát, s tán létét tagadva.

Sötétet a fénytől, Te választod el,
és mi jó, mi rossz, Uram Te döntöd el.
Nem az a bölcs, aki magát annak mondja,
hanem az, aki hallgat a szavadra.

Nem mond rossznak jót, és a rosszat jónak,
s a keserűt édesnek nem hazudja,
Nem altat el részegítő itallal,
mert emlékszik Jézus, édes szavára.

Mellyel rávilágít az igazságra,
Isten szeretetére, jóságára.
A bűn állapotából elmozdulva,
helyreáll Isten, s ember kapcsolata.

Schvalm Rózsa
-------------------------------------

NÉZZ VISSZA

Nézz vissza és láss, látó szemmel, mennyi bajból mentett Istened.
Lásd, munkálkodik életedben, megsegít, hordoz és felemel.

Kezében van az ember sorsa, benne rejlik, létbiztonsága.
Tőle függ jövőjének útja, híveit nem hagyja magára.

Nélküle zsákutcába vezet, az életút, s reménytelen,
ha magára marad az ember, ha az Úr kezét nem fogja meg.

Mit épít önmagában bízva,percek alatt, összeomolhat,
De azok, kik az Úrban bíznak, erejükben megújulnak.

Ő a Mindenség kormányzója Őrá bízzad, életutadat.
a legkisebbre is van gondja, bölcsen irányítja, sorsodat. Schvalm Rózsa

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése