2013. január 8., kedd




         Zsoltárok 35:19-28.

Népes gyülekezetben magasztallak. Ellenség gúnyolódása több zsoltárban is előfordul (pl. Zsoltárok 22.). Az író biztos Jahve megmentő kegyelmében, ő pedig a hálaáldozat alkalmával tesz majd bizonyságot az Úrról a gyülekezetben. Jahve helyreállítja szövetségét, aki minden szolgája békességét munkálja.

Napi gondolat:
„Nagy az Úr, aki kívánja a szolgájának békességét. Az én nyelvem pedig hirdetni fogja az igazságodat, a Te dicsőségedet minden napon. Ámen.” (Zsoltárok 35:27-28.)

A zsoltáros fájdalmát mélyíti, hogy az ellenségei (akik mellett régebben ott állt) már gúnykacagásban törnek ki nyomorúságán.
Úgy éli át ezt a szenvedést, hogy Jahvénak mondja el gondolatait és hitvallást tesz arról, hogy Isten a szolgájának békességét munkálja.
A szabadításának célját úgy éli meg a zsoltáros, hogy a gyülekezetbe elmegy hálát adni. Ott tesz bizonyságot Szabadítója igazságos dolgairól.
Problémáinkkal először mi is tudjunk Hozzá fordulni, kérjük, legyen a bíránk ítéletével, szabadítását pedig hálaadással tudjuk a gyülekezetben megélni. Ámen.

Imádság:
Örökkévaló, igazságos Istenünk! Köszönjük, hogy minden bajunkban, problémáinkban Hozzád fordulhatunk. Te vagy minden ellenségeskedés között a mi igaz bíránk, aki adod a Te szabadításodat megváltó Jézus Krisztusunkban.
Úr Jézus Krisztus! Köszönjük a kereszten elhordozott ítéletünket, hogy szabadításodban, feltámadásodban részesülhessünk, életünket a Te békességed töltse be. Ámen.
-----------------------------------------------

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése