Müller Péter - A szeretetről

"A szeretet igazán, aki életét adja a barátaiért."

Ez a jézusi mondás manapság sajnos ritka, rendszerint csak a hollywoodi filmekben fordul elő. Mégis ez a barátság mértéke. A valódi költészet, és az ősi mítosz éppúgy tud erről. Mint az olcsó westernfilmek, hogy az áldozat elválaszthatatlan a barátságtól. Jól tudják ezt a gyerekek, hogy a barátjuknál nincs fontosabb ember a világon. Mérhetetlen sok időt tudnak barátaikkal eltölteni, anélkül, hogy az idő múlását észre vennék. Mert otthon vannak egymásban, s érzik, hogy nincs boldogítóbb, mintha ők együtt vannak. "Megint a barátoddal csavarogtál!" Az ilyen szülői korholás mögött mindig egy igaz barátság sejthető. És ha ezt a barátságot próbára tesz a szülői szigor, és dönteni kell a gyerekeknek, kihez legyen Őszintébb, apjához vagy a barátjához, biztos, hogy a barátját választja.

Tudod miért?
Mert közelebb áll a lelkéhez. Vagyis jobban szereti.

Akinek megnyílunk, azt szeretjük. S ez kölcsönös. Lehet, ha apám megnyílna előttem, őt is jobban szeretném. Sokféle vonzalom, egymásba kapaszkodás van a világon. Sokféle összetartás és szeretetérzés. De az ember által átélhető legmélyebb szeretett: a barátság.

Azért idéztem az Ó- és Újtestamentumot, hogy lásd. Az egész hitvilágunknak ez a szó az alapja. Ma már csak kevesen tudják. Ha imádkozunk, a barátunkkal beszélünk! Azért hallgat meg, mert a barátunk. Szó nincs áhítatról, térdre borulásról, égre fordult szemekről - ezek mind baráttalan állapotok.

A barátom ott van mellettem. Egészen közel. Érzem. Ismerem. Szeretem. Neki mondom el először titkaimat-s csakis rá hallgatok, mert tudom, hogy ismer. És szeret engem. Egész életemben arra törekedtem, hogy a feleségemnek és a gyerekeimnek a barátja legyek.
------------------------------------------------------------------------------------------