Ő kijelenti magát a kisdedeknek!

 „Elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és a kisdedeknek megjelentetted" (Mt 11,25).

Röviddel megtérésem után kimentem a falvakba bizonyságot tenni. Tájékozott voltam a Szentírásban is, tehát teljesen képzettnek tekintettem magam a falusiak tanítására, akik között sok írástudatlan nő is volt. De néhány látogatás után meg kellett látnom, hogy ezeknek az írástudatlan asszonyoknak benső ismeretük van az Úrról. Én ismertem a Könyvet, melyet ők akadozva olvastak; ők viszont ismerték azt az Egyetlent, akiről a Könyv szólt. Nekem sok ismeretem volt magamban, nekik viszont ismeretük volt Szellem által. Akkor még nem világosodott meg előttem, hogy tudásom a Kereszt fegyelme nélkül inkább akadály a Szent Szellem munkája előtt. Milyen sok tanító tanít ma is az én akkori magatartásomhoz hasonlóan, pusztán testi felkészültségében bizakodva! De hála legyen Istennek, Ő kijelenti magát a kisdedeknek!

Ki az Úr a szívedben?

 „Az Úr Krisztust szenteljétek meg szívetekben!" (1Pt 3,15).

Sok keresztyén azért nem tapasztalja meg a Szent Szellem erejét, mert hiányzik a Szent Szellem iránti tisztelete. Azért hiányzik belőlük a tisztelet, mert még nem nyílt meg a szemük, hogy észrevegyék bennük lakozó, jelenlétét. A tény kétségtelen, de ők nem látják. Miért élnek Isten gyermekei közül némelyek győzelmes életet, és miért szenvednek mások állandóan vereséget? A különbséget nem lehet a Szent Szellem jelenlétének vagy távollétének tulajdonítani, mert Ő benne lakozik Isten minden gyermekében. A különbség abban van, hogy egyesek ezt felismerik, mások viszont nem. Következésképpen némelyek meglátják életük isteni gazdáját, mások viszont még mindig a maguk urai. Ha ráébrednénk arra a tényre, hogy szívünk Isten lakóhelye, ez forradalmasítaná keresztyén életünket!

Minden a Tiéd

 „Krisztus meghalt érettünk, mikor még bűnösök voltunk" (Róm 5,8).

Megváltásunk árát látva, tehetünk-e egyebet, mint hogy teljesen átadjuk magunkat neki? „Kérlek azért titeket az Isten irgalmára!" - írja Pál a Róma 12-ben. Az első 11 fejezetben végig az isteni kegyelemről beszél. A szeretet vezette Krisztust, amikor meghalt érettünk, hogy mi új életben járhassunk. Krisztusnak ez a szeretete odavon bennünket hozzá. Amikor szemtől-szembe kerülünk ezzel a teljesen önzetlen szeretettel, nehezebb visszatartanunk magunkat, mint egészen odaadnunk valónkat neki. Érthetetlen, hogy egyesek mégis éveken át keresztyének anélkül, hogy ezt megtennék. Nem vétettünk-e meg mérhetetlenül drága áron? Ezért készséggel követjük Pál Isten dicsőítésére való felszólítását testünkben és szellemünkben, „melyek az Istenéi" (1Kor 6,19). Ez az Ő joga, nem pedig a mi iránta tanúsított kedvességünk. Nem vagyok a magamé. Merészelhetem-e eltulajdonítani azt, ami az Övé? „Uram, amim csak van, aki vagyok, és amit remélek - minden a Tiéd!"