Kérdés: Vajon mindnyájan Isten gyermekei vagyunk vagy csak a keresztyének?
Válasz: A Biblia világosan tudatja velünk, hogy minden ember Isten teremtménye (Kolossé 1:16), és hogy Isten az egész világot szereti (János 3:16), de csupán azok Isten gyermekei, akik újjászülettek (János 1:12; 11:52; Róma 8:16; 1János 3:1-10).
A Szentírás sehol nem nevezi Isten gyermekeinek az elveszetteket. Az Efézus 2:3-ban úgy olvassuk, hogy mielőtt megváltást nyertünk volna, „a harag fiai voltunk emberi természetünk szerint”. A Róma 9:8 azt mondja, hogy „nem a testi származás szerinti utódok az Isten gyermekei, hanem az ígéret gyermekei számítanak az ő utódainak”. Nem Isten gyermekeiként, hanem bűnben születünk, amely elválaszt bennünket Istentől, s így Sátánhoz hasonlóan mi is Isten ellenségévé válunk. Jézus ezt mondta: „Ha az Isten volna a ti Atyátok, szeretnétek engem, mert én az Istentől indultam el, és tőle jövök; nem magamtól jöttem, hanem ő küldött el engem” (János 8:42). Néhány verssel később, a János 8: 44-ben Jézus így szól a farizeusokhoz: „Ti atyátoktól, az ördögtől származtok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni.”
Az 1János 3:10-ben is azt látjuk, hogy azok, akik nem nyertek üdvösséget, nem Isten gyermekei:
„Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki nem cselekszi az igazságot, nem az Istentől van, és az sem, aki nem szereti a testvérét.” Akkor válunk Isten gyermekeivé, amikor üdvösséget nyerünk, ugyanis Isten a Jézus Krisztushoz fűződő kapcsolatunkra tekintettel fogad be minket a családjába (Galata 4:5-6; Efézus 1:5).
Ez világosan látható például a Róma 8:14-17-ben: „Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: „Abbá, Atya!” Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.” Akik megváltást nyertek, azok Isten gyermekivé lettek „a Krisztus Jézusban való hit által” (Galata 3:26), mivel Isten „előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint” (Efézus 1:5).
1János 3:1-10). Lássátok milyen nagy szeretetet adott nékünk az Atya,
hogy Isten fiainak neveztetünk! A világ azért nem ismer minket, mert nem
ismerte meg Őt.
Szeretteim, most Isten gyermekei
vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha
nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Ő hozzá; mert meg fogjuk őt látni, amint
van.
Aki a bűnt cselekszi az ördögből
van; mert az ördög kezdettől fogva bűnben leledzik. Azért jelent meg az
Istennek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa.
Senki sem cselekszik bűnt, aki az
Istentől született, mert benne marad annak magva; és nem cselekedhetik bűnt,
mivelhogy Istentől született.
Erről ismerhetők meg az Isten
gyermekei és az ördög gyermekei: aki igazságot nem cselekszik, az egy sem az
Istentől való, és az sem, aki nem szereti az ő atyjafiát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése