Kedves Testvérek Rómában és az egész világon!
Krisztus megszületett nekünk! Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön az embereknek, akiket Isten szeret. Mindenkihez jusson el a betlehemi üzenet visszhangja, amelyet a katolikus egyház minden földrészen újból és újból elismétel, túlszárnyalva nemzetiségek, nyelvek és kultúrák minden korlátján. Szűz Mária Fia megszületett mindenki számára, ő mindenki Üdvözítője.
Így fohászkodik hozzá egy ősi liturgikus antifóna: ,,Ó Emmanuel, királyunk és törvényhozónk, népek reménysége és üdvözítője: jöjj és szabadíts meg minket, Urunk, Istenünk". Veni ad salvandum nos! Jöjj és üdvözíts bennünket! Ez minden idők emberének kiáltása, aki érzi, hogy nem képes egyedül leküzdeni a nehézségeket és veszélyeket. Szüksége van arra, hogy kezét egy nagyobb, erősebb kézbe helyezze, olyan kézbe, amely a magasból nyúl ki felé. Kedves Testvérek, ez a kéz Jézus, aki Betlehemben született Szűz Máriától. Ő az a kéz, amelyet Isten az emberiség felé kinyújtott, hogy kivezesse a bűn futóhomokjából és sziklára állítsa lábát, Igazsága és Szeretete szilárd sziklájára (vö. Zsolt, 40,3).
Igen, ezt jelenti annak a Gyermeknek a neve, az a név, amelyet Isten akaratából Mária és József adtak neki: Jézusnak hívják, ami annyit jelent, mint ,,Üdvözítő" (vö: Mt 1,21; Lk 1,31). Őt az Atya Isten küldte el, hogy üdvözítsen bennünket mindenekelőtt az emberben és a történelemben mélyen gyökerező rossztól: attól a rossztól, ami az Istentől való elszakadás, az az önhitt büszkeség, hogy magunktól is boldogulunk, hogy versengeni akarunk Istennel, hogy Isten helyébe önmagunkat állítjuk, hogy eldöntjük mi a jó és mi a rossz, hogy az élet és a halál urainak képzeljük magunkat (vö. Ter 3,1-7). Ez az a nagy rossz, nagy bűn, amelytől mi emberek nem szabadulhatunk meg csak úgy, ha Isten segítségére bízzuk magunkat, ha így kiáltunk Hozzá: ,,Veni ad salvandum nos!" - Jöjj és üdvözíts bennünket!".

Maga az a tény, hogy a magasba emeljük e fohászunkat, megfelelő helyre állít bennünket, önmagunk igazságába: mi vagyunk ugyanis azok, akik Istenhez kiáltottak és üdvözültek (vö. Eszt [görög] 10,3f). Isten az Üdvözítő, mi vagyunk azok, akik veszélyben vannak. Ő az orvos, mi vagyunk a betegek. Ha ezt elismerjük, akkor megtettük az első lépést az üdvösség felé, a kiút felé abból a labirintusból, amelybe mi magunk zárjuk be önmagunkat kevélységünkkel. Szemünket a mennyekre emelni, kinyújtani kezünket és segítségért fohászkodni - ez a kivezető út, feltéve, hogy van Valaki, aki meghallgat minket és segítségünkre siet.