„És monda az
angyal nékik: Ne féljetek, mert ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész
népnek öröme lészen.”
(Lukács evangéliuma 2. fejezet 10. vers)
(Lukács evangéliuma 2. fejezet 10. vers)
Mindig is furcsálltam, azt a
lelki vakságot és süketséget, mely a Megváltó születésekor jellemezte az Ő
népét. Méltán jelzi ezt a tényt János is evangéliumában; „Az övéi közé jőve, és
az övéi nem fogadák be őt.”(Jn.1:11)
De hogyan történhetett meg mindez? Hiszen mindenki hallhatta a Messiásról szóló próféciákat, anyák meséltek leányaiknak arról, hogy talán majd ők lesznek a kiválasztottak világra segíteni Őt.
Mégis milyen érdekes, József és Mária történetét nem kapták fel a korabeli híradók, még a pletyka szintjén sem, pedig valószínűleg beszámoltak családjuknak és rokonságuknak az angyali látogatásról és ígéretről.
Csak néhányan voltak, akik ott Betlehemben és a Templomban felismerték az Üdvözítő megérkezését.
De vajon változott valami kétezer év alatt? Nem hiszem.
A mai világ szerinti örömhír legalább annyira földhözragadt, mint akkor. Tégy önvizsgálatot! Melyik hírtől lesz jobb kedved? Mit olvasol szívesebben?
Megszűnt a váltság.. A forint 40 forintot erősödött a külföldi devizákhoz képest. Az üzemanyagok ára holnaptól 15 forinttal csökken. Új munkahelyek nyílnak. A lottó nyerőszámai…
Sosem látott mértékű váltság közelít. Lassan úgy fogjuk az utcán söpörni a forintot, mint anno a pengőt. Holnaptól kimerülnek az ország nyersanyagkészletei. Szétesett az Európai Unió, itt a következő háború…
Még ha nem is tartunk egészen itt, mondd, te mit látsz a mai hírekben? És mit adsz tovább a többieknek?
„Mikor pedig ezek kezdenek meglenni, nézzetek fel és emeljétek fel a ti fejeteket; mert elközelget a ti váltságtok.” (Luk.21:28)

--------------------------------------------------
"És ezt mondják a Sión felől: Mind ez, mind amaz ott született, és ő,
a Felséges, erősíti azt.
Az Úr beírván, feljegyzi a népet: ez ott
született!" Zsolt. 87, 5-6
Sokszor úgy értünk meg egy igét, ha más bibliai helyekkel is
összehasonlítjuk.
Ki Sión, akihez itt szól az Úr?
Ha tovább lapozzuk a Bibliánkat Ézsaiás könyvéhez és
ott az 51 fejezet hatodik versének a végét elolvassuk ezt találjuk:
„….és ezt mondjam Sionnak: Én népem vagy te! ”
Egyből érthetőbb lesz a mai igénk is. „Ezt mondja az Úr az Ő
népének…!
Isten figyeli az Ő népét, gondot visel rá, nem hagyja soha
magára. Vele volt a pusztai vándorlás alatt, megmutatkozott a jelenléte az égő
csipkebokorban, a tűz és füstoszlopban, ami vezette Isten népét éjjel és
nappal. Ő velük volt akkor is, amikor bementek az ígéret földjére Jerikó
elfoglalásánál, de még az Ai városnál történt vereségnél is.
Jóban, rosszban ő az Ő népével volt!
Velük volt a babilóniai fogságban, de akkor is amikor a
bálványokhoz fordultak, és ők elfeledkeztek az igaz Istenről.
Különösképpen velük volt Isten akkor, amikor Fiát elküldte
erre a földre, de a népe nem fogadta Őt be. Isten akkor sem vetette el a
gyermekeit, hanem az olajfa gyökeréből új ágakat sarjasztott és elindult a
keresztyénség története.
Istennek a történelem folyamán mindig volt egy népe. A
keresztyénség történetét, ha figyeljük, észrevehetjük az isteni vezetést, és
mindig nagyobb és nagyobb világosságra vezetett el bennünket.
Eljövetele előtt ismét hívja népet, akiknek azt a feladatot
adja, hogy felkészítsék a világot az Ő eljövetelére.
Jézus nemsokára visszajön, készen vagy rá! Ahogyan ő az Ő
népével volt az elmúlt hatezer évben ugyanúgy ma is Veled van. Ő ma is figyel, és vigyáz rád. Ha elfogadod
Őt Atyádnak, ő Fiává, gyermekévé fogad.
Ne szalaszd el ezt a mai napot, hogy jobban megismerhesd Őt.
Keresd vele a kapcsolatot.
Kérd őt, hogy mutassa ma is az utat, és
vezessen olyan helyekre, adjon olyan lehetőségeket, ahol jobban
megismerheted Őt!
----------------------------------------------
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése