NOVEMBER 14.  Isten válasza az adakozásra 2Korinthus 9,6–15 A jókedvű adakozás, a hitből fakadó adomány következményekkel jár. Legfőképpen azzal, hogy Isten szeretetének sokféle bizonyítékát adja az önzetlen keresztyén életében. Mindenre kiterjedő gondoskodást remélhetünk, felhatalmazást arra, hogy további jó cselekedetekkel hirdessük Isten gazdag szeretetét. A jószívű adakozás nem csupán Istent, az adakozót és az adomány fogadóját deríti örömre, de azokat a hívőket is, akik szemlélői ennek a csodálatos folyamatnak. Természetes, hogy ami jó, kedves és hasznos, abba mind többen kapcsolódnak be közülük. Adakozásunk sokrétű lehet, ám két célt semmiképpen se tévesszünk szem elől! Szükséges egyrészt, hogy minden gyülekezeti tag lehetőségeihez mérten anyagilag is támogassa a gyülekezet küldetését, közkeletű szóval misszióját. Anyagi lehetőségeinket Urunk előtt megvizsgálva rendszeresen adakozzunk! Másfelől hasznos, ha embertársunkhoz személyesen odafordulva, valós szükségletét megismerve enyhítünk nyomorán. Egyértelmű, hogy hitet sem forintokkal, sem élelemmel, sem egyéb tárgyakkal nem vásárolhatunk, ez nem is lehet célunk. Mai igénk azonban arra tanít minket, hogy a szolgálat sokakat hálaadásra indít Isten iránt (12. v.). Célunk éppen ez.  Jézus szava lélek és élet János 6,63–69 Életünk olykor mozgalmas, máskor inkább egyhangú. Időnként tettvágy ég bennünk, máskor csak szeretnénk csendben meghúzódni. Változatos érzelmi megnyilvánulásaink, megvalósítandó céljaink, megoldandó feladataink között van-e időnk arra az utolsó percre gondolni, amikor minden ember számára világossá válik, hogy nincs többé reménysége a testben? Nekem is lesz, neked is lesz utolsó szívdobbanásod. Attól a pillanattól kezdve csak a Krisztus beszédéből megismert és elfogadott kegyelemre hagyatkozhatunk, ami tökéletesen elég lesz majd. Az Úr Jézust emlegetni vagy parancsai közül a számunkra könnyen elfogadhatóakat megélni azonban kevés. Isten szándéka szerint a megváltottak egyre inkább hasonlóvá formálódnak az Úr Jézus- hoz (Gal 4,19; Róm 8,29; 1Jn 3,2; Fil 3,21). Ez az, ami Júdás számára visszataszító volt, bár öngyilkossága jelzi, hogy a saját személyiségét sem viselhette el. Ez a hasonlóvá válás taszította azokat az egykori tanítványokat, akik el- hagyták az Urat. Az ötezer ember megvendégelése utáni jóllakottságban senki sem kívánta elhagyni Jézust, sőt. Amikor azonban magát kínálja táplálékul, mindenre elég erőforrásul, sokan nem jártak vele többé (Jn 6,53–58). Te vele maradsz? Mondd el neki imádságodban!

--------------------------------------------