VAN VALAKIM

Van Valakim, Ki megbocsát, ha vétkezik szegény fejem,

s bajomhoz is megérkezik .

Ha messzire elkóborol szegény szívem, szeretete utolér

és visszaviszem oda,ahol testvérszívek vannak velem,

oda, hova kerítést von a kegyelem.

Van Valakim,Ki még soha el nem hagyott,van Valakim,

Ki úgy szeret, ahogy vagyok.

                                               Füle Lajos

VAGYOK Dömötör Tibor

Ti voltatok és lesztek, jelent, jövőt kerestek.

Emlékeztek a múltra, vágyakoztok az újra,

Én VAGYOK és nem lettem, szeretetet kerestem.

Számomra nincs tér és idő, bennem él a Voltam,

VAGYOK, és Leszek, mindig élek bennetek.

Isten, Jézus egy VAGYOK, életetek maradok.    

MIÉRT NEM......?

Jézus kérdi:„Mért nem érzed szeretetem árját

mindig, mely megváltott téged, s oly epedve vár rád?

Nem mutatja minden tettem, hogy nagyon szeretlek,

hogy teéretted rabja lettem időnek s a testnek ?

Így életem ember alakban. Kár, hogy még nem érted:

a halált is elvállaltam a Golgotán érted.

Bár te sokszor elfeledtél, más gondjaid lettek,

szeretném, ha úgy szeretnél, ahogy  én szeretlek!”  Balog Miklós                                                          

SZOLGÁLNI, MINT A FÉNY 

Krisztus, csodálatos vagy, élő, hatalmas és jelenvaló!

Szavak zűrzavarában szíven talál a Szó,

halálból életre keltő új útra indító.

Sodor, mint a vihar, győzelmes erővel.

Hívsz, és indulni kell, küldesz és menni kell,

szolgálni, tenni kell.

Szereteted parancsa szívünkben énekel.

Nyomodban új, meg új  tanítvány indul el

szolgálni mint a fény,  ízt adni, mint a só.

Hogy bennük is Te szolgálj, őbennük is Te légy

élő, hatalmas és jelenvaló.  Túrmezei Erzsébet

Reményik Sándor: Lefelé menet Máté 17.

1.„Elváltozék…” Köntöse, mint a hó.
Olyan szép, hogy már-már félelmetes,
Mégis: a hegyen lakni Vele jó.
Maradni: örök fészket rakni volna jó.
De nem lehet. Már sáppad a csoda,
Az út megint a völgybe lehalad.
Jézus a völgyben is Jézus marad.
De jaj nekünk!
Akik a völgybe Vele lemegyünk,

Megszabadított szemű hegy-lakók
Csak egy-egy csoda-percig lehetünk.
Elfelejtjük az elsápadt csodát.
És lenn, a gomolygó völgyi borúban,
Az emberben, a szürke-szomorúban
Nem látjuk többé az Isten fiát.

2. Testvérem, társam, embernek fia.
Igaz: a hegyen nem maradhatunk.
Igaz: a völgyben más az alakunk,

Nekünk lényegünk, hogy szürkék vagyunk.
Botránkozásul vagyok neked én
És botránkozásul vagy te nekem,
Mégis: legyen nekünk vigasztalás,
Legyen nekünk elég a kegyelem:
Hogy láttuk egymás fényes arculatját,
Hogy láttuk egymást Vele – a Hegyen.

Kolozsvár, 1931. február 22.