Ó, miért van az..

Ó, Istenem, miért van az,
Hogy az oroszlán, melyet teremtettél,
Ha napi prédáját már megszerezte,
Tovább nem vadászik, hűvösben henyél?

A mókus is annyit gyűjt csak,
Ne éhezzen, míg a zord tél véget ér.
A madár is tudja, mennyi kell, lesz mag holnap is
Így este boldogan nyugodni tér.

Csak az ember olyan teremtmény,
Kinek még a sok sem elég.
Ha rájön a szerzés ízére,
Nincs határ, csak a csillagos ég.

Az oroszlán zsákmányából a sakált,
A keselyűt is részelteti,
Csak az ember az, ki testvérétől, hogy néki
Még több legyen, az utolsót is elveszi.

Ó, Istenem, hogy lehet, hogy az ember
Míg eszével a végtelent ostromolja,
Azt, hogy a természet kincse mindenkié,
Szívében elrendezni mégsem tudja?

Ó, Istenem, miért engedsz ily sátáni törvényt,
Mely emberi szívvel fel nem fogható?
Milliók éheznek, s ha száz élete volna, sem
Élhetné fel harácsolt vagyonát sok képmutató.
(Csabai Lajos)

Egy szép napon

Egy szép napon az Úr hívatta Angyalát
Repülj le a földre, ott sokan várnak Rád.
Nézd meg mire vágynak, mi nekik a kincs.
Remélem nem olyan, mi a mennyekben sincs.

Olyan sokan imádkoznak, hogy tegyek csodát,
Menj és derítsd ki ennek az okát.
Tudd, meg mi kell nekik, mi az, mire vágynak,
hogy boldogságot adhassunk az egész világnak.

Az angyal elrepült. Három nap odavolt.
Várták az angyalok, a csillagok, meg a hold.
Harmadnap visszatért, fáradt volt, elgyötört.
És olyan szomorú, mint kinek szíve tört.

Az Úrhoz sietett, a szeme csupa könny
Az emberek elvesztek, mind csupa közöny.
Hajtanak egész nap, gyűjtik a javakat,
De nem mondanak egymásnak szerető szavakat.

A szeretet, ami itt fenn a legnagyobb kincs,
Ott lenn az emberek szívében nincs.
Az Úr is szomorú lett, hisz ő már rég tudta,
A szeretet a boldogság egyetlen egy kulcsa.

Megbízta hát az ég összes angyalát,
Hozzanak szeretetet és boldog lesz a világ.
Azóta itt vannak köztünk az angyalok.
Vigyázzák lépteink, szemükben Fény ragyog.

Ha Te is egy kis melegséget érzel a szívedben,
Tudd, hogy egy angyal van ott a közeledben.
Ő lopta a szívedbe a napsugár melegét,
Lábad elé szórja a csillagok fényét
(ismeretlen)

Ha szólítana az Úr..

Ha elszólítana, engem most az Úr
Egy dolgot bánnék nagyon,
Ami szeretet szívemben lakik,
Köztetek azt már szét nem oszthatom.

Évekig éltem szeretetlenül
Kenyérharc szívta el maréknyi erőm
De rájöttem egy napon: e szívet itt belül
Szeretni adta nékem Teremtőm.

Bánom nagyon már a sok közönyös napot
Mikor bennem önbaját siratta a lélek
Nem tudtam sokáig, nincs értelme másnak,
Csak ha szeretek és másoknak élek.

Mit eddig adtam, tudom, bántóan kevés
Szívemben egyre a kétely szava dúl,
Vajon életemre hányast érdemelnék?
Ha elszólítana engem most az Úr..
(Csabai Lajos)   

Híd vagyok-

 Nagy hivatással bíztál meg Uram

hogy legyek híd ég és föld között:
hitemnek íve kösse partjait,
felépítse, mi egykor romba dőlt.

Kezedbe veszel, gyúrsz, formálsz, faragsz,
próbákkal terheled a lelki hidat:
mert bírnom kell minden terhelést,
örvényt, áradatot, pusztító vihart.

Követeid járnak e hídon
fénybe öltözöttek, dicsők, nagyok...
Rám is hull tőlük néha egy sugár,
s ilyenkor köszönöm, hogy híd vagyok.

   (Albert Károly)