A KERESZT VONZÁSA

Mint hullámok hátán hánykódó hajót,
Céltalan sodort magával az élet,
De az ősznek hajnalán erőtelen,
A kereszt rögös útján partra vetett.
A hajnali égbolton, fény derengett,
Vonzott a távolban feltűnő kereszt.
Valaki kézen fogott és vezetett,
A kereszt alatt, végre megpihentem.
Akkor ott, tudtam, hogy célba érkeztem,
Minden terhet, mi nehéz volt letettem.
Megújult erőt, s új életet nyertem,
Ó emberi énemet levetettem.
Új emberként élem már az életem,
Béke honol szívemben és lelkemben.
Feltámadott Urunk nyomában járva,
Most már az Isteni fénysugár vezet.

HA MEGÉRINTI SZÍVED

Ha megérinti szíved az ég fuvallata,
s benne az Isteni Lélek, otthonra talál,
aki eddig voltál, nem vagy többé ugyanaz,
a Lélek átformál, s kitárul egy új világ.
Nem vonz már e világi csillogás, gazdagság,
lelked szabad, túllátsz a földi lét határán.
Múló földi kincseket, többé nem gyűjtesz már,
új cél vezet, tiéd az igazi gazdagság.
Amit másokkal oly szívesen megosztanál,
hisz oly sok a világban, a boldogtalanság.
Sok- sok ember élete örökös rohanás,
nincs ideje meghallani a lélek hangját.
Pedig fájdalmában néha, mélyről felkiált,
létét jelezve, hogy sorsa üresség, magány.
Ezt az űrt nem töltheti be semmi más,
csak Isten kegyelméből, a szent égi áldás.
Fölöttünk az idő, olyan gyorsan elszáll,
kijelölt utunk rövidül, nap-nap után.
S ha végéhez elérkezik, ott vajon Ki vár?
attól függ, hogy az utad során, Kiben bíztál.