Ha az ige nem talál befogadásra Ézsaiás 9,7–20 (8–21)

Máris visszatérhetünk az ígéretekkel kapcsolatos esetleges bizalmatlanságunkhoz. Istennél tényleg mindig valami jobb követi a rosszat? Nem fordulhat elő, hogy még rosszabb következik?

Most itt az ideje, hogy kimondjuk: nincs ilyen törvényszerűség. Istennél

is van olyan, amikor rossz után rosszabb következik vagy következhet. Az

egyik ilyen felkiáltójeles állítás: „Mindezzel nem múlt el haragja, keze még ki van nyújtva.” Jelezheti ez azt, hogy Isten további büntető beavatkozásra készül. Azt is jelezheti ugyanakkor, hogy ő csupán engedi, hogy az ember önfejű, lázadó útját járja, és viselje annak következményeit. Arra is utalhat, hogy nem gördít akadályt a rosszat akaró emberek útjába. Bármelyik következik is, az ember semmi kedvezőre nem számíthat.

Amit hozzátehetünk ehhez: nem váratlanul, derült égből villámcsapásként

szembesül ilyenkor az ember Isten haragjával. Van előzménye: „De ez a

nép nem tért meg ostorozójához, és nem kereste a Seregek Urát.” Kereshette volna, megtérhetett volna, de nem tette. Keressük őt, míg megtalálható!

-,-,-,-,,,,-,-,-,-,-,-,-,-,,-,

Gyermeki lelkület Zsoltárok 131

A zsoltár elmondja, hogy mi az alázatos jellem alapja, forrása. A rövid

ima a szív állapotával kezdődik, de az „Uram”-mal indul. A kérdés ugyanis

ez: „Ki az Úr a háznál?” Három eset lehet: 1. én vagyok az úr; 2. az ördög az úr (e kettő együtt létezik); 3. Isten az Úr. Ha Isten az Úr, akkor lehet szó természetünk megzabolázásáról. Életünk három területét említi az ige: tekintet, vágyak, lázadás. Ezek eléggé megbízhatóan jelzik, kik is vagyunk valójában. Ebben a látványra épülő világban ma talán jobban értjük, hogy mit jelent, ha a megújult gondolkozásunk irányítja a tekintetünket, mintha ez fordítva történik.

Majdnem rendkívüli az a józanság, amely tisztában van saját határaival,

és azt figyelembe is veszi terveiben, törekvéseiben. Egyik szélsőség sem fér

ezzel össze (ti. semmire sem vagyok képes, semmit nem érek, illetve korlátlanok a lehetőségeim).

A harmadik terület kezelése pedig arra utal, hogy a háborgás, zúgolódás

ismeretlen jelenségekké válnak az életünkben. Létezik, „működik” bennünk

ezek fölött is egy hatalom. Képesek vagyunk magunkat (is) lecsendesíteni,

mert Isten az Urunk, így ő ezen a területen is a forrásunk.

-,-,-,-,-,-,-,-,-,,,-

A bot, és aki kézben tartja Ézsaiás 10,1–19

Ma annak következményeiről olvashatunk, hogy Istennek nem múlt el a

haragja. Nemhogy nem gördít akadályt a rosszat akaró nemzet útjába (Aszszíria), hanem maga küldi azt elvetemült népe ellen. Júda (is) sokszor visszafordulhatott volna az idáig vezető úton, de nem tette. Ekkor pedig már nem tehette. Senki nem élhet vissza Isten türelmével, hűségével következmények nélkül. Népe sem, de haragja botja, végrehajtója, Asszíria sem. A büntetés is – ami gyakran pusztítást jelent – lehet tehát Isten akaratából fakadó, és így Istennek tetsző (bármilyen visszatetszőnek tűnik is). Ám ugyanaz a rombolás könnyen átcsaphat Isten elleni lázadásba. Még csak azt sem mondhatjuk, hogy a pusztítás mértéke, kegyetlensége dönti ezt el. Sokkal meghatározóbb az indíték, ahogy a „büntetőeszköz” gondolkodik saját szerepéről, lehetőségeiről, korlátairól.

Veszélyes, buktatókkal teli dolog Isten-büntető botjának lenni (ennek önkényes vállalásáról most nem is szólunk). Gyakran felér egy ítélettel. Majdnem azt mondhatnánk – ha nem volna olyan könnyen félreérthető –, hogy ilyen eszközként megmaradni az Isten által elvárt korlátok között csak istenfélelemben lehet, ha lehet...

-,-,-,-,-,-,-,,,-,-,-,-,-,-,-

Ha ő áld, ki gátolhatja meg? Apostolok cselekedetei 10,34–47

E sorok írásakor az egyik felkavaró hír, hogy Burma vezetői nem engedik

be országukba a pusztító vihar áldozatainak szánt segélyeket. Néha kiderül,

hogy mi, emberek készek és képesek is vagyunk megakadályozni, hogy mások segítsenek nekünk, támogassanak bennünket, áldásunkra legyenek. Kétes értékű ugyan ez a képességünk, de tény, hogy létezik.

Vajon Istent is ilyen eredményesen meg tudjuk akadályozni áldásainak

kiárasztásában? Ismerjük a kijelentést: „esőt ad igazaknak és hamisaknak” – bár ma már az eső is gyakran „savas”, ami nekünk, embereknek róható fel. Szentlelkét ugyan adja a pogányoknak is, de senkire nem erőlteti rá. Aki elzárkózik tőle, aki szembefordul akaratával, az bizony már itt a földön megszegényíti magát. Azok az emberek viszont, akik kinyílnak előtte, leteszik a fegyvert, élvezhetik mennyei világának minden lelki áldását. Ebben Istent semmiféle emberi szűklátókörűség, teológiai-dogmatikai rendszer, földrajzi hovatartozás, szegénység, gazdagság meg nem akadályozhatja. Istennek ebben az áldó munkájában lehetünk mi is áldott eszközök, de félretehető botránykövek, akadályok is. Rajtunk múlik, hova tartozunk...