2012. szeptember 17., hétfő



-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-
A Szentlélek által valljuk Úrnak Jézust 1Korinthus 12,1–3
A tanúságtételben lehet elválasztani a valódi és az álhívőt egymástól.
Mert huzamosan nem lehet alaptalanul és hitetlenül vagy kétségekkel tanúskodni Krisztusról. A tanúskodás éles különbséget tesz hívő és nem hívő között. Csak valóságos és élő hittel képes az ember vallani az Úrról.
A tanúságtétel görög szava: martüria. Számunkra is ismerősen cseng e
szó. Mártír az -az ember, aki ha kell, élete feláldozásával is tanúsítja, hogy Jézus Krisztus az Üdvözítő, aki az ő Megváltója is. Jézus Krisztus mennybemenetelekor így mondta: „Erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek...” Mert ehhez kell az erő! A tanúskodás az igazi csoda.  A Szentlélek erejével kapcsolatosan sok humbug, hiedelem és hazugság van forgalomban. Sokan úgy állítják be a Szentlélek erejét, mint ami elsősorban az emberi szervezet működésében vagy a tárgyi és természeti világ megváltoztatásában mutatja hatalmát. Szerintük a Szentlélek igazán csak ott van, ahol ilyen jellegű csoda történik. Az ember sokszor azt hiszi, hogy a New Age, a metalizmus és a mágia hitét és gyakorlatát vették át ezek a keresztyének.
A Jézusról való bizonyságtétel az igazi prófétaság lelke (Jel 19,10). Ez a
vízválasztó pünkösd napja óta ember és ember között. A te életed kiről és miről tanúskodik?
-,-,-,,,-,-,-,-,-,-,-,-

Isten üzenete minden népnek Jeremiás 27
Istennek egyetemes terve van az egész világ számára, melyben elsősorban
az ő végtelen szeretetét és kegyelmét szeretné megmutatni. Természetesen
azokra nézve is van kinyilatkoztatása (ítélete), akik elutasítják a kegyelmet.
Másrészről van Istennek személyekre, népekre, időszakokra vonatkozó
aktuális üzenete. A prófétákon, igehirdetéseken, személyes csendességen keresztül folyamatosan megismerhető. Ma is egy ilyen kijelentéssel találkozhatunk. Ebben a korszakban Isten Babilónia igáját tette a népek nyakába. Nem kellemes, de viselhető. Isten formáló igája azok számára, akik komolyan veszik igéjét és megértik ítéletét. Hatalmas bölcsességgel és kegyelemmel használja Isten a különféle korszakokat, hogy kemény vagy éppen szelíd kézzel formálja az embereket. Ne gondolja senki, hogy bármelyik rendszer céltalan az Isten kezében. Feleségemmel hosszú évekig frusztráltan kérdezgettük valamivel kapcsolatban: „mért nem engedte meg Isten”, míg egyszer azt tudtuk hálaadással mondani Istennek: „minden a lehető legjobb, amit te adsz nekünk”. Hitetlenségünk önmagában is bűn volt, de ezt még tetéztük azzal, hogy értetlenségünkről nagyon sok embernek beszéltünk. Ezzel a hozzáállásunkkal nem Isten tökéletes bölcsességét és gondoskodását tükröztük vissza, hanem azt,
hogy mennyire csalódtunk benne, és nem értjük, miért nem nyitotta meg az
ajtókat. Nagyon hálás vagyok, hogy meggyógyított bennünket ebből a keserűségből, és ma már minden élethelyzetért dicsérni tudjuk nagy nevét, és hisszük, hogy minden javunkra van, mert formáló szeretete azzá teszi.
Isten tökéletes tervét nem vonhatja kétségbe az ember, még akkor sem, ha
nem érti, vagy ha abban ítélet és próbatétel is van. Istennek az a célja, hogy
igéje elvégezze bennünk munkáját, és gyümölcsöt hozzon. Ézsaiás 55,8–9
szerint „a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti útaitok nem az én útaim – így szól az Úr. Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál.” Ézsaiás próféta arra világít rá, hogy gyakran nem pontosan értjük az Úr akaratát, mert nagyon magas az számunkra. Abban viszont biztosak lehetünk, hogy igéje éltető táplálék lesz, megöntözi életünk földjét, és nem tér vissza üresen. Az ígéret is nyilvánvaló azoknak, akik elfogadják Isten vezetését: „Bizony, örömmel jöttök ki, és békességben vezetnek benneteket.” (Ézs 55,12)
-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,
Imaáhítat: Köszönjük meg Istennek, hogy újra meg újra kiönthetjük előtte a szívünket! – Zsolt 62,9


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése