Zsoltárok IV.
Dávid estéli imája
Tele bízó hittel
az ellenségekkel szemben.
Isten
megszégyeníti a jó barátok hitetlenségét.
Több magyarázó egy zsoltárnak tekinti a 3.
zsoltárral. A történeti háttere ugyanaz, de a szöveg nehézségei arra engednek
következtetni, hogy a szerző más.
Szorongatott
helyzetben rendíthetetlen hittel áll meg az író.
2.vsz: Isten
meghallgatja az imádságot.
Bizonyságtétel: Isten eddig meghallgatta
az imádságomat (tág tért adott). „Alóhé cidqi” = „igazságos Isten”. Fordításai:
„igazságom Istene”; „szabadításom Istene”; „igaz ügyem Istene”.
3. vsz: Az ellenségeskedést váltsa fel
Isten szolgálata. Kérdéssel fordul a zsoltáros ellenségeihez: Meddig
gyalázzátok azt, aki nekem dicsekedésem? Miért szeretitek a haszontalan
dolgokat? Miért hajhásszátok a hazugságot? Isten eddig meghallgatott engem
(titeket ezzel megcsúfolt) és ezután is bizton számíthatok rá. Jahve meglepő
módon szabadítja meg azokat, akik hűségesen, benső szeretettel ragaszkodnak
hozzá, akik a hívei. Ezért a figyelmeztetés: Ha haragudnak is, ha szenvedélyes
indulat is van bennük, ne vétkezzenek, mert Jahve haragját vonják magukra.
Nyughelyeiken szálljanak magukba, csendesedjenek el. A kegyes áldozatok, nem
maga a véres áldozat, hanem a kegyes Isten akaratának engedelmeskedő érzületből
fakadó cselekedetek. Nem önmagukban bíznak, Jahvéhez ragaszkodnak teljes
bizalommal. Az ellenség szeretete, az értük való felelősség érzése az
Ószövetség kegyeseit jellemezte.
7-9. vsz: Öröm, békesség, bizalom Isten
ajándéka. Ki mutat még nekünk valami jót? Dávid seregében (akik ki is álltak
mellette) sokakban hangzott el ez a kérdés. Dávid a Jáhvéhoz fordul az Ároni
Áldás szavaival. Csak ő oszthatja el a kétségeskedést, aggályoskodást. Ő
változtathatja örömre, nagyobb örömre a bőséges termésnél (gazdagságnál).
Isten szövetségébe fogadott embert Isten
ajándékozza meg minden földi örömöt, békességet, bizalmat felülmúlóan.
Esti imádságként mondták el az Ószövetségi
időkben.
Napi gondolat:
„Nagyobb örömöt adsz így szívembe, mint
amikor sok az ő búzájuk és boruk” (Zsoltárok 4:8)
Isten a legszorultabb helyzetben is a szükséges dolgokat megadta
Dávidnak. Ő benne bízik. Ez örömöt jelent számára. Mások a vagyonukban bíznak
és erejükben. Ők nem tudnak megnyugodni, békességben lenni.
Adja a mi Urunk, Jézus Krisztus, a mai
napon is, hogy szívünk mélyéből tudjunk hozzá kiáltani és hozzuk meg az
áldozatot, mely a Neki engedelmeskedő élet. Ámen.
Imádság:
Örömnek, békességnek, áldásnak
Istene! Köszönjük a Te jelenlétedet közöttünk. Testileg, lelkileg sokszor
megfáradtan, Benned bízó gyermekeidet nem hagyod el, megerősíted. Megmutatod a
Te gazdagságodnak tárházát, melyben szükséges dolgainkat megadod, a többire
pedig vigyázol.
Kérünk,
a Veled való élet örömében tudjunk élni. Ámen
V. Zsoltár Reggeli könyörgés
A zsoltár lényege (sokak nézetével
ellentétben, nem a panasz, hanem) a könyörgés. Könyörgés abban a biztos hitben,
hogy a szabadítás nem marad el, ahogy eddig sem.
Keletkezése: 8.
vsz-ből adódik, hogy a Jeruzsálemi templom már állt. Talán nem sokkal később
keletkezett, mint a Salamoni templom elkészülte. A papok hajnalhasadatkor már
az oltár körül forgolódtak.
2-4 vsz: Könyörgés, imádság
Isten
szövetségében élő ember már korán reggel Istennel keresi a kapcsolatot. Istent
királynak ismeri, kezét felemelve könyörög. Áldozatkészítés hajnalhasadta előtt
történt, a papok a bástya-toronyban a hajnal első sugarát jelezték, oltár tüzét
meggyújtották. Az áldozat bemutatása és a könyörgés a nép nevében történt.
5-7. vsz: Jahve és a szövetségen kívüliek
Nem mindenki
állhat meg Jahve szövetségében, azaz a gyülekezetéhez nem tartozhat (nem gyülekezethetnek
a szeme elé). Kiszakadtak a szövetségből, azoknak a cselekedeteik megpecsételik
sorsukat.
8-9. vsz: Isten iránt való mérhetetlen szeretet
Jahve
közösségében is lehet élni (mint ahogy a zsoltár írója is). Az iránta való
mérhetetlen szeretettel lehet lépni a Templomba és leborulni a szentek szentje
felé. Minden jót Jahve kegyelmi ajándéka nyer. Az Ő kegyessége vezeti az
ellenségeskedők között. Egyengesd az utamat: tedd gyümölcsözővé.
10-11. vsz: Nyilvánítsd vétkesnek őket
A zsoltáros
elítéli az ellene lázadókat, csak vesztükért tud könyörögni. Mintha hiányozna
belőle a prófétai (majd megtér) és a Krisztusi (szeresd ellenségedet) lelkület.
12-13. vsz: Megáldod a kegyest
A kegyesek Isten áldását élvezik,
jóakaratát, oltalmát tapasztalják, erről tesznek bizonyságot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése